2019. január 23., szerda
Rajmund, Zelma

Belföld

Magyarország élen jár a szegénység visszaszorításában

Az Eurostat 2012-2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység – erről beszélt Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

“Mi voltunk a legjobbak, mi tudtuk legjobban visszaszorítani a nélkülözők arányát” – értékelte Magyarország teljesítményét uniós összehasonlításban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke.


A súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 2004-ben 2,2 millió volt, ami 2007-ig ugyan 1,7 millióra csökkent, ám azután 2012-ig 2,7 millióra emelkedett, majd hozzávetőleg felére csökkent 2016-ig – fejtette ki a szakértő.

A gazdasági helyzet romlása Magyarországon már a 2008-as világgazdasági válság előtt, 2006-tól érezhető volt, csökkent a foglalkoztatás és a reálbérek szintje, a munkanélküliség pedig nőtt. Ez a folyamat 2010-ben megállt és 2012-től elindult a bérek emelkedése – tette hozzá Szalai Piroska.

Kapcsolódó Cikkek

  • Húsz bérlakást adnak hajléktalanoknak

    Húsz bérlakást adnak hajléktalanoknak

    Húsz józsefvárosi, fővárosi tulajdonú bérlakást hoznak lakható állapotba, hogy azokba hajléktalan emberek költözhessenek egy európai uniós és állami támogatású program révén.

  • Tovább nő az influenza megbetegedések száma

    Tovább nő az influenza megbetegedések száma

    Intenzíven terjed az influenza: az év harmadik hetében – január 14. és 20. között – kétszer annyi, 38 200 beteg fordult orvoshoz panaszával, mint egy héttel korábban – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett heti jelentéséből.

  • A baloldal soha nem a gyermekes családok mellé állt

    A baloldal soha nem a gyermekes családok mellé állt

    A baloldal soha nem állt a magyar családok mellé; Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekesektől – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Komáromban.