EUR: 323,27 Ft
CHF: 286,04 Ft
2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Extra

Majka jó eséllyel megmentette Curtis életét

Napok óta Majka és Curtis szakításától hangos a hazai média, az egyik oldalról többet, a másik oldalról kevesebbet tudunk a történetről. Az viszont biztos, hogy a függőségek kezelése, a függők körül élők felelősségének kérdése szempontjából nagyon tanulságos a sztori.

Sokszor tehetetlen ugyanis a függőbetegségben szenvedők baráti köre, a hozzátartozók, rokonok,
családtagok nem tudják, hogyan segíthetnének, nem tudják, meddig terjed a felelősségük – legyen szó akár kábítószer-, akár alkoholfüggőségről.


Azzal, hogy Majka úgy döntött, nem asszisztál barátja függő életmódjához, a szakember szerint bátor és mindenképp fontos döntést hozott.

– Fontos, hogy hasonló helyzetben tudjunk jól segíteni. Ugyanis ha megmenteni próbálom a másikat, azzal hozzátartozóként általában nem érek el eredményt. Az alapján, amit eddig tudunk, látható, hogy Majka is éveken keresztül próbálta Curtist megmenteni saját életének következményeitől: rendeztet tartozásait, magyarázkodott a közönségnek, ha Curtis nem volt olyan állapotban, hogy koncertezzen, és ami a legfontosabb, Majka végig remélte a változást – mondta a Lokálnak Pálfalvi Sejla addiktológiai konzultáns.


A szakember úgy látja, habár sokan felháborodva fogadták, hogy Majka “kiteregette a szennyest”, a
későbbi végkifejlet szempontjából ennél is fontosabb tény az, hogy a rapper kilépett barátja mögül,
ami hangos figyelmeztetés lehet Curtis számára.

– Most az történik, hogy a függőéletmódból adódó
negatív következmények utolérték Curtist, eddigi megmentője kilépett a szerepéből, és így borult a
rendszer. Majka ezzel segített. Curtis nem fog kijózanodni, de ezzel hatalmas esélyt kapott arra, hogy
a felépülés útjára lépjen.

A függőségek szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy Majka sok hozzá hasonló helyzetben lévő embernek is segített, mert rengeteg barát, rokon, hozzátartozó a mai napig is csendesen szenved amiatt, hogy nem tud és nem mer nagyot lépni függőségben szenvedő ismerőse érdekében.

– Azt is fontos látnunk, hogy Majkát is megviselte az egész történet. Rá és a zenekarra is hatott, úgy,
ahogy a családokra is hat egy függő beteg viselkedése. Majka jó példája annak, hogy nem szabad
megvárni, amíg a függő eléri a legmélyebb pontját, ne asszisztáljunk ehhez. Mert ha hamarabb
kilépünk a játszmából, akkor a józanság felé vezető útra talán hamarabb és nagyobb eséllyel rálép a
felhasználó.

Pálfalvi Sejla azt is hangsúlyozza, hogy Majka nem a bajban hagyta ott Curtist. “Irányt mutatott
tettével. Azt üzente: a felépülésben számíthatsz rám, de a használathoz és ehhez az életmódhoz nem
fogok asszisztálni. Bátor döntést hozott, főleg, mert ezzel Majka számára is nehéz az út, hiszen
azonnal ítélkezni kezdtek felette, hogy hogyan és mit kellett volna tennie.”

Címkék

Kapcsolódó Cikkek