2018. december 17., hétfő
Lázár, Olimpia

Egyéb Hódmezővásárhely

Második esély a kisállatoknak!

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete legkésőbb ősszel szeretné megnyitni az Állatvédelmi és Szabadidős Központját, ahol sérült, beteg, halálra ítélt állatoknak (kutyáknak és cicáknak) nyújtanának második esélyt. A teljes felszerelésből hiányzik még két kennel, ennek beszerzésében kérik a lakosság segítségét.

Az Állatvédelmi és Szabadidős Központ területileg a Klauzál utca legvégén található, itt sikerült körbekeríteni egy részt, ahol remélhetőleg ősszel megnyílhat a központ. Már felépült egy kis faházikó, illetve a villanyvezetékeket is lefektették.


A központot már körbekerítették, elkészült egy faházikó, illetve a villanyvezetéket is lefektették.

– Nagyon sok anyagi erőforrásunkat elvitte a telep rendezése, illetve a terület körbekerítése, hiszen egyáltalán nem volt használható a kerítés, teljesen újat kellett felhúzni. Eddig egymillió forintba került a terület, és még sok minden van hátra. Ezért kerestük meg a Lokál szerkesztőségét, hátha tudnának valamilyen formában segíteni abban, hogy beszerezhessük azt a két kennelt, amelyben a sérült állatokat tudnánk elhelyezni – fogalmazott Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke. Hozzátette, hogy augusztusban kezdik meg a cicaház, illetve a szociális épület kialakítását.

A hatósági állatorvos is volt már kint a helyszínen, és megszületett a határozat, hogy mi kell még ahhoz (szociális egység, WC, mosdó, víz, szemételszállító konténer), hogy hivatalosan engedélyeztesse a központot.


Nem csak kutyákat, cicákat is mentenek

A két kennel beszerzésére 120-140 ezer forintra lenne szüksége az egyesületnek. Az Állatvédelmi és Szabadidős Központ létrejöttét az állatbarátok tárgyi adományokkal is segíthetik, de pénzbeli adományt is elfogad az egyesület. A www.hmvhelyiallatvedok.eu címen és az egyesület Facebook-oldalán is elérhetők a hódmezővásárhelyi állatvédők.

Kapcsolódó Cikkek

  • A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    A mesterséges intelligencia olyan lesz mint az internet

    Muszáj foglalkoznunk a mesterséges intelligencia kérdésével, ugyanis viszonyt kell képeznünk vele, hogy megismerhessük, hogy milyen hatással is lesz az életünkre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a LEXI AI Generation nemzetközi mesterséges intelligencia chatbot verseny díjátadóján csütörtökön.

  • Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma

    Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján csütörtökön.

  • A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    A Creativ Chef megmutatja, ő hogy szereti

    Nagy Eszter kreatív séf neve ma már ismerősen cseng az újdonságokra nyitott vagy akár klasszikus ízeket kedvelő hobbiszakácsok körében. A Konyhafőnök Szuperdöntő című show-műsor nyertese a most megjelent Kreatívan magyarosan – én így szeretem című könyvével bizonyítja, hogy mi, magyarok a gasztronómiánk sokszínűségét tekintve a világ legszerencsésebbjei vagyunk.

  • Adományokat osztottak

    Adományokat osztottak

    250 nehéz körülmények között élő család vehetett át adományt Zalaegerszegen, az élelmiszercsomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai állították össze az önkormányzat kétmillió forintos támogatásnak köszönhetően.