2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb Tatabánya

Megnyílt a Gerecse Kapuja

Szélesre tárta kapuit a Gerecse Kapuja. Tatabánya önkormányzata több évtizedes igényt elégített ki azzal, hogy látogatóközpontot építtetett a Gerecse bejárataként számon tartott Kő-hegyen, a sok látogatót vonzó Turul emlékműnél.

Ahogy 1907-ben, a szobor elkészülésekor, úgy ma a szomszédságában megépült látogatóközpont átadásán is együtt ünnepel a megye – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Schmidt Csaba polgármester. Az avatóünnepségen a város vezetője Bencsik János országgyűlési képviselővel, Popovics Györggyel, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökével, dr. Molnár Attilával, Komárom, illetve Stubendek Lászlóval, Észak-Komárom polgármesterével közösen vágta át a nemzeti színű szalagot.


Az 1907-ben átadott szobor a város jelképe és a turisták kedvence

Száztizenegy év után újra van ok az ünneplésre

A Turul emlékmű és közvetlen környezete a tatabányai identitás fontos része, ehhez kapcsolódik szervesen a Gerecse Kapuja – hangsúlyozta az átadóünnepségen Bencsik János.

Ahogyan a mítoszok madarát ábrázoló szoborra, a szomszédságában megépült látogatóközpontra is méltán büszkék lehetünk – tette hozzá köszöntőbeszédében Popovics György. A hagyomány szerint honfoglaló őseink Bánhidánál aratták a döntő győzelmet Szvatopluk morva fejedelem csapatai felett, ennek emlékét őrzi a Turul emlékmű, amelyet 1907-ben, Komárom vármegye megbízásából állítottak. Ennek apropóján Schmidt Csaba a város ajándékainak átadásával mondott köszönetet Komárom és Észak-Komárom városának, illetve a megyének.


Az emlékmű mellé olyan épületet kívánt emelni az önkormányzat, amely méltó Tatabánya jelképéhez. Kossuth- és Ybl-díjas építészeket hívtak meg a vázlattervek elkészítésére, amelyeket szavazásra bocsátottak. A közvélemény és a szakmai zsűri egyaránt Dévényi Sándor alkotását tartotta a legjobbnak, aki egy repülni készülő Turul madárra emlékeztető épületet tervezett.

A Gerecse Kapuja 500 négyzetméteren egyelőre demo verziójú, de folyamatosan fejlődő, augusztus 20-ig ingyenesen megtekinthető interaktív kiállítótérrel, étteremmel, ajándékbolttal, konferenciateremmel, viaferratafelszerelés-kölcsönzővel, parkolóval és akadálymentesített mellékhelyiségekkel várja a turistákat.

Kapcsolódó Cikkek