EUR: 323,10 Ft
CHF: 286,32 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Egyéb Sopron

Megújul a GYIK Rendezvényház

A közelmúltban megkezdődtek a GYIK Rendezvényház felújítási munkálatai. A 130 millió forintos beruházás keretében elsősorban a homlokzati nyílászárók újulnak meg.

A külső homlokzati nyílászárók is megújulnak
Fotó: Kóczán Bálint


– Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyert el a Területi és Településfejlesztési Operatív Program keretében, így több közintézményben is energetikai felújításokat végeznek. A GYIK Rendezvényházban nemrég kezdődtek meg a munkálatok – kezdte Orbán Júlia, amikor arról érdeklődtünk, hogy halad a ház megújulása.
Az intézményigazgató elmondta, hogy az összes radiátort újakra cserélték. A kivitelezők ígéretet tettek arra, hogy a munkálatok nem befolyásolják a GYIK működését, tehát szakaszosan végzik a tervezett munkákat. A nagytermet szeretnék szeptember elejére befejezni.


Több héten át tartanak majd a munkálatok, a nagytermet szeretnék szeptember elejére befejezni
Fotó: Kóczán Bálint

– A közel 130 milliós beruházás keretében a homlokzati nyílászárók és az ezekhez tartozó kiegészítő épületelemek építése és cseréje történik. A homlokzati felületképző és hőszigetelő munkák összesen 1624 négyzetméter felületet érintenek. Az ingatlan tetején a meglévő mellé egy másodlagos szigetelési rendszert is kialakítanak, valamint a fűtés is megújul – tette hozzá a vezető.
A munkák során lecserélik a kazánokat két 120 kW-os új kondenzációs gázkazánra. A melegvíz-ellátást pedig egy 750 literes, indirekt fűtésű tárolóval biztosítják.
– Ahol szükséges, a hőleadók is ki lesznek cserélve. A projekttel arányosan akadálymentesítés szerepel még a tervek közt,  így lesz a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkoló, de akadálymentesített mellékhelyiséget is létrehoznak – egészítette ki Orbán Júlia.

Néhány új radiátor már felkerült a helyére
Fotó: Kóczán Bálint

Az intézményigazgató örömét fejezte ki, hogy már gőzerővel szervezik a programokat is, így októbertől színes kavalkáddal várják a látogatókat.
Folytatják a már hagyományos sorozatokat: lesz Nyitott Akadémia Pál Ferenccel, Almássi Kittivel, Bagdy Emőkével. A nyugdíjasoknak a Nyugdíjas Egyetem őszi szemeszterével készülnek.
Nem maradhatnak ki a gyermekelőadások sem: Gryllus Vilmos, Alma-koncert, Süsü, a sárkány szerepel például a kínálatban.
A koncertek közül érdemes megemlíteni Balázs Fecó és a Kowalsky meg a Vega fellépését, míg a Dumaszínház nagy nevettetői közül Puzsér Róbert, Kőhalmi Zoltán és Fábry Sándor teszi tiszteletét a házban. Az újdonságot az operettgálák biztosítják a GYIK-ban!


Orbán Júlia a következő hónapra is gazdag programot ígér
Fotó: Kóczán Bálint

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.