EUR: 333,32 Ft
CHF: 304,53 Ft
2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Egyéb Miskolc

Megújul a jezsuita gimnázium

Pályázaton nyert csaknem 600 millió forintból korszerűsítik Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium oktatási infrastruktúráját a Széchenyi 2020 program keretében – közölte a jezsuita rend.

Tájékoztatásuk szerint multifunkciós kreatív közösségi teret hoznak létre, két emelettel bővítik a Szent József-épületet, valamint újabb napelemeket helyeznek el. Az új emeleteken három természettudományos tanterem kap helyet szertárakkal, és három tanteremméretű foglalkoztatót, közösségi célú helyiséget alakítanak ki.


Két emelettel bővítik a Szent József épületet – fotó: Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium / Facebook

Az iskola folyamatos bővülésével párhuzamosan a diákság igényei is megnőttek, így felmerült az igény egy multifunkciós terem kialakítására, mivel az intézménynek nincs aulája. A multifunkciós terem egyrészt nagyobb iskolai rendezvények lebonyolítására szolgál, másrészt osztott, mozdítható fala segítségével osztályteremmé is alakítható, ami elengedhetetlen az iskola létszámának jelentős bővülése miatt – írták.

Kitértek arra is, hogy a beruházás orvosolja az „égető napi gondokat”, és a templomtérhez kapcsolódó rendezvényeknek is helyet ad.

Kapcsolódó Cikkek

  • A BDO-é a legjobb csapat

    A BDO-é a legjobb csapat

    Minden eddiginél kiegyenlítettebb küzdelmet hozott a legjobb céges focicsapatok Tatabányán rendezett döntője, ahol fővárosi győztes vihette haza a serleget vasárnap a Földi Imre Sportcsarnokból.

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.