2019. szeptember 15., vasárnap
Enikő, Melitta

Egyéb Szekszárd

Megújulnak a járdák Szekszárdon

Járdafelújítások és -építések kezdődtek a megyeszékhelyen az elmúlt héten. 90 millió forint összegből újulnak meg vagy épülnek újabb járdák közel 2,5 kilométer hosszúságban, 2500 négyzetméter felületen.

A fejlesztésre fordítandó összegből mintegy 60 millió forintot fedez a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány pályázatán elnyert támogatás, míg 30 millió forintot a város saját költségvetéséből finanszíroz – tájékoztatott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere.


Jelenleg a belvárosban, a Széchenyi utca szakaszán zajlanak munkálatok Fotó: Nagy Nándor

– Szekszárdon zajlik a járdaépítési program, mintegy kettő és fél kilométer hosszan újulnak meg és épülnek járdaszakaszok. Vannak olyan járdarészek, amelyek már el is készültek, és tervben vannak egyéb felújítási munkálatok is. A paksi atomerőmű alapítványának támogatásával és a város költségvetéséből biztosított forrásból valósulnak meg ezek a fejlesztések – részletezte a polgármester.

Hozzátette, a költségvetés legnagyobb hányadát a belvárost érintő felújítások teszik ki, amelyek a Széchenyi utcát érintik, pontosabban a Várköz utcától a Széchenyi utca 53.-ig tartó szakaszon. Itt a szakemberek díszburkolatra cserélik a jelenleg már nagyon rossz állapotban lévő járdaburkolatot. Ezzel párhuzamosan már zajlanak a munkálatok a Tambov-lakótelepen, ahol a teljes járdarendszert megújítják, továbbá egy új járda épült a Holdfény utca és a Rozsnyai Mátyás utca között, ott eddig még egyáltalán nem volt járda, ami annyit tesz, hogy sem babakocsival, sem kerekesszékkel nem lehetett közlekedni, ezentúl most már ezt is biztonsággal meg lehet tenni.


– Ezeket a munkálatokat szeretnénk befejezni szeptember elsejéig, hogy mire az iskola megkezdődik, addigra ezek a fennakadások a belvárosban ne legyenek meg. A munkák befejezését követően továbbmegyünk, a következő nagy projekt a Rákóczi utca keleti szakaszát érinti majd, a Mátyás király utcától a Damjanich utcáig fog megépülni és teljes egészében megújulni a járdarendszer. Ott már gyakorlatilag nagyon nehéz és balesetveszélyes közlekedni. Az új fejlesztésnek köszönhetően ezek a problémák megszűnnek és ott is egy szép és jól használható járdaszakaszt fogunk átadni a szekszárdiaknak – zárta mondandóját Ács Rezső.

A jövőben a Rákóczi utca keleti szakaszán lehet majd számítani a javításokra Fotó: Nagy Nándor

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.

  • Esőben is jót főztek

    Esőben is jót főztek

    A dél-budai görög katolikusok csapata is főzött az első DunaFok szabadidőparkban tartott lecsófesztiválon.