EUR: 322,98 Ft
CHF: 285,61 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Egyéb Kecskemét

Megújult a strand 50 méteres medencéje

A közelmúltban ünnepélyes keretek között felavatták a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban a megújult és korszerűsített 50 méteres medencét. Az átadáson részt vett dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.

Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a felújítás 186 millió forintba került, ennek 30 százalékát, mintegy 56 millió forintot az önkormányzat biztosított önerőként, a fennmaradó 70 százalékot, 130 millió forintot pedig a vízilabda-szakosztály fedezte a cégek által nyújtott tao-támogatások révén.


A beruházás során kiépített új vízzáró réteg és az új csempeburkolat biztosítja a legnagyobb gondot okozó fürdővíz el-, illetve a talajvíz beszivárgásának megszűnését. Megújult a gépészet, a vízforgató rendszer és korszerűbb lett a fűtési rendszer is.

A medencében hivatalos mérkőzéseket is lehet rendezni

Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Sportiskolát és a Kosárlabda Akadémiát is működtető Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. vezetője kiemelte: nagy munkát kellett végezni a pályázatírástól a tervezésen át a kivitelezésig. Szavai szerint sokan sokat tettek azért, hogy az időjárási viszontagságok ellenére a medence időben és jó minőségben, mindannyiunk büszkeségére elkészülhessen.


– Hálásan köszönjük Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft., a Hírös Sport Nonprofit Kft., a vízilabdázó fiatalok és nem utolsósorban a medencét használó kecskeméti polgárok nevében a támogatóknak, hogy lehetővé tették felajánlásaikkal, hogy ez a beruházás megvalósulhatott – tette hozzá.

Tervezik, hogy a felújított medencéhez egy rolós fedést telepítenek, amely gátolná a víz párolgását és elősegítené melegen tartását.

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is ott volt az átadáson

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a kecskeméti utánpótlás-nevelés szempontjából fontos lépés a medence átadása. Dr. Szeberényi Gyula Tamás, a sportért is felelős alpolgármester hangsúlyozta: az átépített és korszerűsített medence idősek és fiatalok, sportolók és aktív kikapcsolódást kedvelők számára is még sokáig igazi élményt fog nyújtani megújult külsejével és technikai felszereltségével.

A felújítás 186 millió forintba került

Jánosi István, a KESI vízilabda-szakosztályának vezetője az utánpótlás-nevelés szempontjából örömteli lépésnek nevezte a medence felújítását. Elmondta, hogy a régi medencét is tudták használni, de nem a vízilabda céljára volt kialakítva. A felújított és átépített 50 méteres medencében megvannak azok a csatlakozási pontok, ahova a különböző méretű pályákat ki lehet építeni, sőt a későbbiek során a medence partjára szerelhető kapukkal keresztben három pálya kialakítható. Ezzel szinte korlátlanokká váltak az edzési lehetőségek.

A medencében hivatalos mérkőzéseket is lehet rendezni, ehhez azonban hitelesíttetni kell a vízilabda-szövetségnél. A másik óriási előnye az új medencének az, hogy fűthető a vize. A régi csak részben volt fűthető, a nyár végén már nem lehetett olyan hőmérsékletű vizet előállítani, amelyben edzeni lehetett volna.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.