2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Egyéb Kecskemét

Megverték a pultost, mert sokallták a számlát

Anya és lánya ellen emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt.

A 43 éves kecskeméti nő a lányával együtt 2016. december 22-én délután egy kecskeméti presszóban italozott. Este 7 óra körül távozni akartak, ezért kérték a pultos hölgytől a számlát. Sokallták az összeget, ezért szóváltásba keveredtek a pultossal. A konfliktus odáig fajult, hogy az anya ököllel arcon ütötte a pultos nőt, majd a lányával közösen többször megütötték és megrúgták. Ekkor a pultos védelmére kelt a presszóban tartózkodó lánytestvére, de a garázda anya és lánya őt is megverte.


Távozásuk előtt a lány a presszó bejárati ajtajának üvegét is berúgta, és megrongálta a raktár ajtaját. Ezzel közel 24 ezer forint kárt okozott. A bántalmazás miatt a pultos hölgy a fején, a hasán és a lábain 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ami miatt kérte a két vádlott megbüntetését. A pultos testvére szintén könnyebben sérült, de ő nem terjesztett elő magánindítványt bántalmazóival szemben.

A szabadlábon védekező vádlottakat az ügyészség garázdaság vétségén kívül könnyű testi sértés vétségével is vádolja és közérdekű munka kiszabását indítványozta velük szemben. A vádlottak bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – tájékoztatott dr. Nánási László főügyész.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.