2018. szeptember 25., kedd
Eufrozina, Kende

Egyéb Ózd

Mi lesz veled, Ózd? – Második felvonás

Fontos, hogy a fiataloknak legyen egy olyan közösségük, ahol közéleti kérdésekkel tudnak foglalkozni. Ózd és környéke csak együttműködésben tud hatékonyan fejlődni, az önkormányzatok és a gazdasági szereplők közös szerepvállalása jelentheti a térség jövőjét. Ezekről a kérdésekről is beszélt lapunknak dr. Csuzda Gábor, a Fidelitas ózdi szervezetének elnöke.

Már több mint egy éve vezeti a Fidesz helyi ifjúsági szervezetét, a Fidelitas ózdi csoportját. Fontosnak tartja – a térségi együttműködés jegyében –, hogy legyen egy olyan ifjúsági szervezet a városban, amelynek Ózdon kívül is vannak tagjai. Helyi kérdésekkel foglalkoznak, elsősorban a fiatalok szemszögéből, hiszen úgy gondolják: Ózd a mi közös ügyünk!


Fotó: Lokál
Az ózdi Fidelitasnál járt Fónagy János államtitkár és Riz Gábor honatya (középen)

Dr. Csuzda Gábor vidékfejlesztési szakemberként látja, hogy mekkora lehetőségek vannak a hazai és uniós pályázati forrásokban, amelyeket Putnokon, Szuhafőn, Sajópüspökiben vagy éppen Szőlősardón sikeresen ki tudnak használni a fiatal vállalkozók.

– Nem állatsimogatók létesülnek, hanem termelő- és feldolgozó üzemek, az ott előállított termékek pedig gazdasági hasznot hoznak a gazdáknak. Igaz, azokon a településeken vannak segítő civil szervezetek, a polgármesterek pedig szoros kapcsolatot tartanak az országgyűlési képviselővel. Sajnálatos módon Ózdon ez az együttműködés nem látszik megvalósulni, városunk jelen állapotában nem képes inspirálni az innovatív gondolkodású fiatalokat. Míg a térségben jól látható módon egyre több fiatal találja meg a számítását, addig Ózdról folyamatos az elvándorlás. Ezt a folyamatot meg kell állítani, amit csak egy szakmailag hozzáértő városvezetés képes elérni. Hosszú évek kitartó munkájának eredménye, hogy Ózdon ma nappali tagozatos egyetemi képzés működhet. A kormányzati segítségnek hála ennek működtetése nem terheli meg a város költségvetését. Fontos, hogy a térség településein tudjanak a diákok arról a lehetőségről, hogy itt is tovább tudnak tanulni, frissdiplomásként pedig azonnal el is helyezkedhetnek, hiszen a helyi cégek keresik a jól képzett szakembereket – mondta el dr. Csuzda Gábor.


Fotó: Lokál
 Sajómercsén ifjabb Ádám László fiatal vállalkozó munkájáról tájékozódott Csuzda Gábor az ózdi Fidelitas elnöke (jobbra) és Riz Gábor országgyűlési képviselő. Bal szélen idősebb Ádám László ex-polgármester

– Hiányolom az önkormányzat katalizátor szerepét a cégek munkaerőigényének kielégítésében, mert ennek hiánya generálja a további negatív folyamatokat. Úgy látom, városunkban a politika különvált a gazdasági élettől, ami a térségre is kihatással van, lényegében megszűnt a meghatározó gazdasági szereplők és az önkormányzat közötti együttműködés. Megemlíteném Kazincbarcika helyzetét, ahol szintén ellenzéki a polgármester, és mégis fejlődő pályára állt, mert szoros kapcsolatot tartanak fent országgyűlési képviselőjükkel, akivel minden adódó lehetőséget megbeszélnek – fogalmazott a Fidelitas ózdi elnöke.

dr. Csuzda Gábor a fiatalok Ózdon tartásáért dolgozik

Végezetül dr. Csuzda Gábor kijelentette: a kiszámítható jövőt, a város újbóli fejlődési pályára állítását csak egy kormányhoz közeli városvezetés tudja biztosítani, akik gazdaságilag megalapozott és társadalmilag beágyazott döntések meghozatalával szakmai alapon folytatnák a 2010-ben már sikeresen elkezdett munkát. Fontos feladat lesz Ózd térségi vezető szerepének visszaállítása is, ami lényeges kérdés a régió megtartó erejének és gazdasági növekedésének szempontjából.

Kapcsolódó Cikkek