EUR: 323,10 Ft
CHF: 286,32 Ft
2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Egyéb Székesfehérvár

Nagyváros – kicsi körképen

Öt napon át dolgoztak, alkottak a Festők utcájában az erre hivatottak, de hívták, várták az amatőröket is, akik, ha csak néhány ecsetvonás erejéig, de hozzá tudtak tenni a közös műhöz. A terv nagy volt: körképen megmutatni Székesfehérvárt.

Alkotnak, figyelnek. Kocsis Balázs (balról a második) és Ónodi Károly (jobbra) a bár és galéria előtt Fotó: seso

Ónodi Károly, az ötletgazda, az Ady Endre utca elején található bár és galéria vezetője korábban is kipróbált más utcákat festés céljára, ebben az évben pedig itt volt lehetőségük a bemutatkozásra. Festettek körképeket kicsiben, festettek képet normálméretben, de Kocsis Balázs segítségével kőből szobrot is faragtak.


– Jó pár éve egy pici műteremben kezdtünk ezt a tevékenységet, most pedig itt ülünk, és próbáltuk úgy megszervezni a hetet, hogy tisztelegjünk a város történelme és kultúrája előtt. Nem könnyű érvényesülni azoknak az alkotóknak, akik még nem mutatkoztak meg valamelyik galériában. Nekik adunk lehetőséget, már 13 kiállításunk volt viszonylag rövid idő alatt. Ilyenről magánakcióban nem nagyon hallottam eddig.

A sör, a borfogyasztás segíti a képek nézését, értését, vagy a képek segítenek a „folyékony kenyér” eltüntetésében?


– Mindkét megállapítás igaz! Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon nagy a látogatottságunk. És nem csupán a kocsmának köszönhető a kitüntetett figyelem. Nemcsak a sör és a bor fogyasztásának lehetősége vonzó, hanem az emberek kíváncsiak a kiállításainkra is. Ami külön bónusz számunkra, hogy olyan látogatottságot tudunk biztosítani a kiállítóinknak, ami meghaladja más galériák, kiállítóhelyek nézettségét.

Karesz tapasztalata szerint kialakult itt egy olyan társaság, amely állandó látogatónak számít, és jönnek, ha kell, ha nem.

– Igen! Szerencsére már van törzsközönségünk, és nem csupán a kocsma iránt érdeklődnek, hanem a művészetek különböző formái – festészet, szobrászat, fotózás, film – iránt is. Nagyokat tudunk beszélgetni Székesfehérvárról, annak kultúrájáról, itteni életünk mindennapjairól, örömeinkről, bánatainkról.

A társaság terve szerint a napokban közösen elkészítik Székesfehérvár körképét. Nem fog vetekedni a Feszty- körképpel, annál jóval kisebb változatát festik.

– Az eredeti ötlet sokkal nagyobb volumenű lett volna, közel 20 méteres körvásznat akartunk kifeszíteni. Nem jött össze, ezt sajnálom, de a kisebb körpanelre szintén egy panorámakörképet festünk. Kitartóan dolgozunk tovább és igyekszünk segíteni azokat, akiknek szükségük van rá.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    Tovább növelte előnyét a Ferencváros

    A Budapest Honvéd vendégeként 1-0-ra győzött a Ferencváros az NB I-es labdarúgó-bajnokságban, így a tabellán négy pontra nőtt a különbség a listavezető és a második helyezett Honvéd között.

  • Újabb többmilliárdos beruházás

    Újabb többmilliárdos beruházás

    Lassan megszokottá válnak Debrecenben a nagyberuházások. Ezek közé tartozik az Egyetem téri campus területén csaknem hárommilliárd forintból, 2019 végére felépülő modern, többfunkciós tanulóközpont is.

  • A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    A Vass Lajos a kézisek második otthona lesz

    Birtokba vehették a diákok a Vass Lajos Általános Iskolában nemrég elkészült új kézilabdapályát, amely a kormány hárommilliárd forintos „Rekortánpálya-fejlesztési programja” részeként, a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg idén nyáron.