EUR: 322,96 Ft
CHF: 284,14 Ft
2018. november 14., szerda
Aliz

Egyéb Ózd

ÓAM-Ózdi KC: finomhangolás

Az ÓAM-Ózdi KC ifistái július második felében, az NB I/B-s felnőttek és a serdülők pedig augusztus elsején kezdték meg a felkészülést a következő szezonra. A szurkolók hazai környezetben augusztus utolsó hétvégéjén láthatják a fiúkat, hiszen a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Ózdi Kézilabda Club nagyszabású szakmai hétvégét tart.

Augusztus 24-én, pénteken edzőket, kézilabdával foglalkozó szakembereket várnak a Marosi István Városi Sportcsarnokba, ahol Zsiga Gyula, az MKSZ szakmai igazgatója és Juhász István, az országos szövetség kiemelt utánpótlásprogram-vezetője tart előadást. Ezt bemutatóedzés követi az ÓAM-Ózdi KC ifjúsági gárdájával.


Augusztus 25-én a felnőtt ÓAM Kupán a házigazdák mellett az NB I/B-s Balassagyarmat, a Debrecen és a Nyíregyháza lép pályára. Délelőtt 10 órakor Szakál György együttese a nógrádiakkal csap össze, 12 órakor pedig a hajdúságiak a szabolcsiakkal találkoznak. Délután a két vesztes meccsel, majd a döntőre kerül sor.

Augusztus 26-án, vasárnap az ifisták is bemutatkoznak a hazai publikum előtt, három élvonalbeli együttes társaságában. Tíz órától ÓAM-Ózdi KC–Eger, majd Gyöngyös–Nyíregyháza mérkőzést rendeznek, délután pedig a helyosztókat bonyolítják le.

Fotó: Lokál
Az ózdi kézisek mérkőzésekkel készülnek a bajnokságra

Kapcsolódó Cikkek