EUR: 321,28 Ft
CHF: 281,93 Ft
2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb Nagykanizsa

Ohmydeer az erdőben

Minden készen áll a Csónakázó-tónál arra, hogy a vendégek két napig jól érezzék magukat a város legújabb nagy rendezvényén, az Ohmydeer Fesztiválon. Augusztus 31-én és szeptember 1-jén egészen új arcát mutatja meg a Kanizsa melletti erdő és tó, hiszen három színpadon csaknem 40 zenekar és DJ lép fel.

A csodálatos tóparti környezetben felépített nagyszínpadon olyan sztárok koncerteznek, mint a brit Morcheeba, Ákos, a Wellhello, a 30Y és Szabó Balázs Bandája, míg a vadregényes erdei színpadon az elektronikus zene külföldi szupersztárjai, így Apparat, a Weval és a Hot Chip lép fel, de itt lesznek a hazai nagyágyúk, köztük a Zagar, a Middlemist Red, a Fran Palermo és a Dope Calypso is.


Ez a MainStage helyszíne, itt lépnek színpadra a legnagyobb sztárok (Fotó: Ohmydeer)

A szervezők tájékoztatása szerint a tó környékét olyan látványos dekorációval látják el, amely Magyarországon egyedi. A délutáni-esti koncertek mellett családi programok és más látványosságok is várják a fesztiválra látogatókat. Felállítják például a Hello Wood építészcsapata által tervezett nagyméretű, hajó alakú dizájnhintákat, s lesz egy érdekes DJ-pult is, amelynél a kezdők kipróbálhatják magukat. A tavon és az öbölben a MOME végzős diákjai által tervezett meglepetésdekorációk kapnak helyet, a nagyszínpaddal szemben lesz egy vadles és egy „négyszögletű kerek erdő” installáció, továbbá bemutatkozik a Rebotkit startupprojekt, amelynek keretében különféle hulladékból, dobozokból minirobotokat készítenek.

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra, hiszen például lebomló pohárban szolgálják ki az italokat. A fesztiválon a gyorsabb kiszolgálás érdekében kizárólag PayPass-bankkártyával vagy a helyszínen váltható HelloPay-kártyával lehet fizetni, amelynek egyenlege három ponton tölthető fel.


Az Ohmydeer péntek délben nyitja meg kapuit, a programok mindkét napon pirkadatig tartanak. A Csótóhoz Kanizsa belvárosából, illetve a vasútállomásról óránként, csúcsidőben félóránként indulnak buszok.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.