EUR: 332,45 Ft
CHF: 304,52 Ft
2019. szeptember 16., hétfő
Edit

Egyéb Veszprém

Oktatással és kultúrával a városokért

A kultúra és az oktatás lehet a közép-európai országok innovációs motorja, amit már az Európai Unió is komolyabban vesz. Veszprém és testvérvárosai osztották meg tapasztalataikat a városházán.

A nemzetközi workshopon részt vett a területért felelős uniós biztos, dr. Navracsics Tibor (fotó: Kovács Bálint)

– Megfigyelhető, hogy a kultúra és az oktatás eddig rendszerint a gazdasági és szabadidős érdekeknek voltak alárendelve az Európai Unióban, ám az utóbbi időben komoly fordulat következett be. Egy tavaly novemberi, Göteborgban tartott szociális csúcs legfontosabb napirendi pontja az volt, hogy az oktatás és a kultúra szintjén hogyan juthat előre az unió. Decemberben elfogadták, hogy az európai identitás erősítésének érdekében a politikai döntéshozatalokban nagyobb hangsúlyt helyeznek az oktatás és a kultúra kettősére. Ennek egyik eleme például, hogy az Erasmus program és a Kreatív Európa Program jelentősebb támogatást kap a jövőben – mondta dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a Veszprém és testvérvárosai között tartott workshopon.


A Veszprémben működő Pannon Egyetem 2014 és 2016 között 136 egyetemistát fogadott külföldről, és 117 veszprémi egyetemista tanulhatott más országokban az Erasmus programnak köszönhetően – mondta Navracsics Tibor, a kulturális vonatkozásokról szólva pedig megemlítette, hogy 2018 végén dől el, melyik magyar város lehet Európai Kulturális Fővárosa (EKF) 2023-ban, majd hozzátette, hogy Veszprém is az esélyesek között szerepel.

Európában egymástól tanulva juthatunk előre (fotó: Kovács Bálint)

A konferencián – amelyen Veszprém testvérvárosai közül az észt Tartu és a szlovén Ptuj delegációja, valamint a brit Leeds és Milton Keynes szakemberei voltak jelen – a városok közti oktatási és kulturális együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. Porga Gyula polgármester szerint Veszprém és testvérvárosai között eddig is erősek voltak a kulturális kapcsolatok, a mostani konferencián azonban a tapasztalatok és gyakorlati megoldások megosztása révén még többet tanulhatnak egymástól, hiszen látszik, hogy a hasonló méretű városok ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek.


Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán egy másik nemzetközi workshopot is rendeztek a napokban a városban, amelyen az említett partnereken kívül az EKF-címet korábban elnyert Pécs képviselői is megosztották tapasztalataikat a veszprémiekkel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Marton László

    Meghalt Marton László

    Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező –…

  • Még virágosabb lett a Szent István út

    Még virágosabb lett a Szent István út

    Újabb automata öntözőrendszerrel felszerelt virágládák helyeztek ki a nagy forgalmat elbíró Szent István útra, így ismét sokkal barátságosabb és zöldebb lett a győri belváros.

  • Megtelik a szegedi égbolt

    Megtelik a szegedi égbolt

    Magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint egyszerre három hőlégballonverseny várja az érdeklődőket a legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a pénteken kezdődő IV.

  • Esőben is jót főztek

    Esőben is jót főztek

    A dél-budai görög katolikusok csapata is főzött az első DunaFok szabadidőparkban tartott lecsófesztiválon.