2018. december 12., szerda
Gabriella

Egyéb Eger

Természetfigyelő ladiktúrák a Tisza-tavon

Újabb környezettudatos és a tájba illő turisztikai szolgáltatással bővül a sarudi Élményfalu, amely az idén nyerte el végleges formáját és vált Eger egyik kedvenc vízpartjává, vagy ahogy sokan emlegetik, az egriek tengerpartjává.

Az Élményfalu megálmodója, Kücsön Gyula bejelentette: hagyományos építésű tiszai ladikokkal, rajtuk a legszigorúbb környezetvédelmi normákat is tartani tudó csónakmotorokkal, természetfigyelő vízi túrákra indulhatnak, akik a vízparti strandolás és a nyüzsgés mellett kíváncsiak a Tisza-tó másik arcára, a nádasok élővilágára és az öblök nyugalmára.


– Fontosnak tartottuk, hogy már maga a kirándulóladik is helyben készült, a régióra jellemző, annak hagyományait őrző csónak legyen, és stratégiai szövetséget kötöttünk a leginnovatívabb és legkörnyezettudatosabb csónakmotorok gyártójával, hogy a lehető legkisebb környezetterhelés mellett nyújthassunk újabb szolgáltatást Sarud örvendetesen emelkedő számú látogatójának – mondta el Kücsön Gyula, majd hozzátette: a romantikus ladiktúrához nincs szükség jogosítványra, és természetesen térképet, valamint mentőmellényt is biztosítanak ahhoz, hogy ne csak környezettudatos, de biztonságos is legyen a Tisza-tó felfedezése.

Az Élményfalu megálmodója és létrehozója azt is hozzátette: a mostantól igénybe vehető ladiktúrák nemcsak a főszezonban, de az elő- és utószezonban, vagyis késő őszig és már kora tavasztól kitűnő programot jelenthetnek azoknak a környékbelieknek akik szívesen szánnak néhány órát a Tisza-tó felfedezésére.

Kapcsolódó Cikkek