2018. szeptember 21., péntek
Máté, Mirella

Belföld

Több intézkedéssel is segíti a borászatokat az Agrárminisztérium

Több intézkedéssel is segíti a borászatokat az Agrárminisztérium – mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Közölte, áttekintették a termelők adminisztratív terheit, és javaslataik alapján az Agrárminisztérium több területen is csökkentette a borászok kötelezettségeit, az új szabályok július végén léptek életbe.


Brazsil Dávid felidézte: a borpiaci év hivatalosan augusztus 1-jén kezdődik, azonban egyes területeken már másfél-két héttel korábban, július végén megkezdődött a szüret.

Hozzátette, a miniszteri rendelet alapján, függetlenül attól, hogy a szőlőt mikor szüretelték, az már az új borpiaci évhez kötődik, vagyis hiába szedték le júliusban, a jogszabály úgy tekinti, mintha augusztusban kezdték volna a szüretet.

Elmondta, ez a rendelkezés kihat a melléktermék-elszámolásra is, ugyanis a borpiaci éven belül keletkezett melléktermékkel – törköllyel és borseprővel – a borpiaci éven belül kell elszámolni, de azzal, hogy ezt augusztus 1-jétől számítják, az elszámolás vége kitolódik jövő év júliusáig.

Változás az is, hogy eddig az Európai Bizottság döntött arról, hogy a must természetes alkoholtartalmát 1,5 térfogatszázalék helyett 2 százalékkal lehessen javítani, most pedig az agrárminiszter dönt róla, két héten belül. Korábban problémát okozott, hogy hiába nyújtotta be a kérelmet Magyarország, a döntés csak november végén, december elején született meg.

Elmondta azt is, az agrárminiszter rendelete kezeli a kisüzemi bortermelő piacra történő visszatérését és saját fogyasztású borának tárolását is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Juhász Andorra emlékezett az OBH

    Juhász Andorra emlékezett az OBH

    A bírósági történeti emlékek megőrzése és a hagyományápolás jegyében Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke tegnap ünnepélyesen megnyitotta a második alkalommal megszervezett Bíróságtörténeti Hetet…

  • Szingli szülők klubja Budapesten

    Szingli szülők klubja Budapesten

    Nyugtató zöld falak, puha fotelek és óriási üvegablakok fogadják a gyereküket egyedül nevelő szülőket az Egyszülős Központban Budapesten.

  • Spanyol agarakat mentettek magyarok

    Spanyol agarakat mentettek magyarok

    Sikeresen zárult a Hungarian Galgo Rescue Team (HGRT) spanyolországi mentőexpedíciója. A szervezet immár negyedik alkalommal indult útra olyan spanyol agarakért (galgok), akiket a február 1-én záruló vadászszezon végeztével kivégeznek, jobb esetben menhelybe küldenek.