EUR: 323,43 Ft
CHF: 286,19 Ft
2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Belföld

Vádat emeltek az M5-ös autópályán elkövetett gyilkosság ügyében

Vádat emeltek egy német állampolgár ellen, aki a vádhatóság szerint tavaly decemberben az M5-ös autópályán lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit a főügyészség több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja.


Az 53 éves vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárnak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, a viszonyuk megromlott. Amikor a vádlott megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy megöli. Magához vette engedély nélkül tartott lőfegyverét és tavaly december 4-én Hegyeshalomra, az osztrák-magyar határra hajtott.

A sértett egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt érkezett a határra, majd továbbindult Röszke felé. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél, ahol leparkolt, majd utastársával együtt elaludt.


A vádlott is megállt a pihenőnél, sapkát, kesztyűt húzott, és bekopogott a sértett autójának vezető felőli oldalán. A bolgár férfi felriadt, felismerte őt, és megpróbált az autóval elmenekülni, a vádlott azonban ekkor lőtt: ötször az ismerősét, kétszer az utast találta el. Az egyik lövés a bolgár férfi szívébe hatolt, de még maradt annyi ereje, hogy az autót elindítsa és kihajtson a pihenőből. Száz-százötven méterrel arrébb, az autópálya leállósávjában megállt és meghalt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, a kórházban pedig életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, másnap este a német, az osztrák és a magyar ügyészség – az európai ügyészi szerv, a Eurojust által összehangolt – munkájának eredményeképpen fogták el – ismertette a szóvivő.

Kapcsolódó Cikkek