2019. február 23., szombat
Alfréd

Belföld

DNS-vizsgálat okozta vesztét, nyolc éve rabolt ki egy patikát

A DNS-vizsgálat buktatta le azt a férfit, aki ellen egy nyolc évvel ezelőtti patikarablás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a most 43 éves férfi azért vásárolt egy valódinak látszó játék pisztolyt, hogy rablást kövessen el vele. 2010. december 23-án nem sokkal zárás előtt egy zuglói gyógyszertárban ráfogta a játék fegyvert az alkalmazottra és a bevételt követelte.


A sértett azonban megnyomta a pánik gombot, majd átment egy másik helyiségbe telefonálni, mire a támadó pénz nélkül elhagyta a patikát. Az időközben felfüggesztett nyomozás bizonyítékait a rendőrök idén vizsgálták meg újra, és a DNS-e alapján azonosították a vádlottat.

Az új büntetőeljárási kódex adta lehetőségeket kihasználva, a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a bűncselekményt beismerő terhelttel egyezséget kezdeményezett. A vádlott és védője elfogadta a kerületi ügyészség feltételeit, amelyek szerint a büntetés hat és fél év fegyház és hét év közügyektől eltiltás lenne. Az új szabályok szerint, ha a bírósági előkészítő ülésen a vádlott az egyezségnek megfelelően beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról, a bíróság pedig jóváhagyja az egyezséget, akkor azzal azonos tartalmú ítéletet hoz – ismertették.

Kapcsolódó Cikkek

  • Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    Új meteorvadász kamerarendszert építenek ki Magyarországon

    A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriumánál.

  • Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    Kormánybiztos: A legsürgetőbb feladat a közterületek rendbetétele a Budai Várnegyedben

    A legsürgetőbb feladat a közterületek, zöldfelületek, sétányok és utak rendbetétele a Budai Várnegyedben, aztán a folyamatban lévő beruházások befejezése – mondta Fodor Gergely, a várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a Mandinernek adott interjújában, amely szombaton jelent meg az internetes lapban.