2018. szeptember 22., szombat
Móric

Egyéb Tatabánya

Zenei esték kísérték végig a júliust

Malek Andrea és a Black Diamond Big Band közös estjével kezdődött július 6-án az Agora Zenei Esték programsorozata. Malek Andrea az Elek Istvánhoz fűződő régi jó barátsága révén került kapcsolatba a tatabányai zenekarral.

Több mint tíz év után újra Tatabányára látogatott a Budapest Klezmer Band. Európai és amerikai turnék, valamint kínai koncertkörút után az Agora Zenei Esték színpadán láthattuk viszont a Prima díjas és Prima Primissima közönségdíjas zenekart.


Negyedik alkalommal gyűltek össze a megye fúvós zenészei, hogy egy közös koncerten mutassák be az együtt zenélés örömét

Július harmadik péntekjén is sokan választották az Agora Zenei Esték programsorozat aktuális koncertjét kikapcsolódásuk helyszínéül. A programsorozat utolsó előtti állomásán a Cimbaliband virtuóz zenészei Danics Dóra énekesnő közreműködésével szerb, román, bolgár és cigány dallamokat szólaltattak meg. A Balkán Projekt elnevezésű temperamentumos koncert gazdag repertoárjában helyet kapó hangszerszólók külön is igen nagy sikert arattak.

Július 27-én a fúvószene szerelmeseinek kedveskedtek a szervezők: negyedik alkalommal gyűltek össze a megye fúvószenészei, hogy közös koncerten mutassák be az együtt zenélés örömét. A Zenei Esték szervezője hangsúlyozta: egészen más hangulata van a nyári szabadtéri zenélésnek. Tóth Zsóka szerint a különféle műfajok bemutatása az Agora Zenei Esték legfontosabb célja.


Ez a programsorozat tudatosan a változatosságot tartja szem előtt – fogalmazott a Vértes Agorája művészeti főmunkatársa. – Négy este alatt igyekszünk az NKA támogatásával a lehető legtöbb stílust elhozni Tatabányára, a lehető legtöbb korosztályt és érdeklődőt megszólítva a koncertekkel.

A legtöbb zenész ezúttal is a tatabányai és a komáromi fúvószenekarból csatlakozott a „Százan fújják” elnevezésű projekthez, akadtak azonban résztvevők a megye más településeiről is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.