2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Extra

A dalai láma áldását kérte babájukra Gere

Richard Gere 69 évesen ismét apa lesz. Már régóta mentek a találgatások, hogy a színész felesége, Alejandra Silva babát vár-e, de a hírt csak most erősítették meg.  Régi barátjukhoz, a dalai lámához is ellátogattak, hogy áldást kérjenek a kicsire. 

Profimedia, Splash

Richard Gere júniusban harmadszor is megházasodott, a 34 évvel fiatalabb Alejandra Silvát vette feleségül. A házaspárt néhány hete a nyaralásukon fotózták le, ahol már látszott Gere feleségének gömbölyödő pocakja. Eddig egyikük sem nyilatkozott, most azonban a 35 éves Alejandra közösségi oldalán megerősítette: áldott állapotban van. Egy képet is csatolt, ahol pocakját épp a dalai láma áldja meg.


„Néhány pillanattal ezelőtt megkaptam a legnagyobb áldást ennek a kis csodának, aki hamarosan világra jön. Addig nem akartuk bejelenteni a jó hírt, amíg nem mondtuk el a dalai lámának” – írta bejegyzésében Gere felesége. Köztudott, hogy a Micsoda nő! sztárját régi barátság fűzi a dalai lámához, így nem meglepő, hogy az ő áldását kérte a picire.

Richard Gere eddig kétszer volt nős, 1991-ben Cindy Crawfordot, 2002-ben pedig Carey Lowellt vette el, akitől egy fia született, a most 18 éves Homer James Jigme Gere. Silva is túl van jó pár kudarcba fulladt kapcsolaton, és van egy hatéves fia. Ezért mindketten szerencsének érzik magukat, hogy 2014-ben egymásra találtak. Gere azonnal beleszeretett a sajtósként dolgozó Alejandrába, aki eleinte nemet mondott a nőcsábász hírében álló színésznek, de végül beleegyezett egy randevúba.


„Egy kicsit elvesztem, nem volt fény, amit kövessek, de a vele való találkozásom értelmet adott az életemnek. Olyan érzés volt, mintha valaki felém nyújtotta volna a kezét, és megmutatta volna a sorsom igazi útját” – nyilatkozta Silva korábban a ¡Hola! magazinnak.

„Én vagyok a világ legboldogabb férfija, és hogy is ne lennék az? Egy gyönyörű nőt vettem el, aki ráadásul okos, érzékeny, segítőkész, vicces, türelmes, képes megbocsátani, és remek szakács. (…) Csodálatos édesanya, angyali érintéssel bír” – mondta a színész esküvője után a People magazinnak.

fotó: instagram

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Szőcs Renáta is nevez A Dalra

    Szőcs Renáta is nevez A Dalra

    A csíkszeredai Szőcs Renáta nemrég elbúcsúzott a TV2 Sztárban Sztár című műsorától, de egy percre sem áll meg: gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyére.

  • Nincs kedve csajozni Bochkor Gábornak

    Nincs kedve csajozni Bochkor Gábornak

    Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor 12 év után a nyáron szakított. Míg a csinos műsorvezető legfrissebb fotóin csakúgy ragyog, addig a rádiósnak már nehezebben megy a továbblépés.