EUR: 316,97 Ft
CHF: 279,31 Ft
2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Egyéb X.kerület

A kerület fejlődését segíti a megállapodás

Képzési központ létesítése, kőbányai vállalkozások segítése, öt év alatt 1,25 millió eurós településfejlesztési hozzájárulás, közlekedési fejlesztések – ezt vállalta a Bosch a kőbányai önkormányzattal kötött településrendezési szerződésben.

A megállapodás országos viszonylatban is egyedülálló elemei a következő öt évben nagy hatással lesznek Kőbánya fejlődésére.


Megegyezett az önkormányzat a Bosch-sal a hosszútávú együttműködésről

A városrész vezetése és a Robert Bosch Kft. szeptemberben településrendezési szerződést kötött annak kapcsán, hogy a beruházó az önvezető autókkal és az elektromos mobilitással kapcsolatos kutató-fejlesztő központot épít Bosch Campus 2 néven, ehhez az alapkövet júliusban tették le. A 2020 végére, két ütemben, mintegy kilencvenezer négyzetméteren megvalósuló beruházás során szoftverfejlesztő irodák és laboratóriumok, kiszolgáló területek, valamint egy parkolóház és egy városi közlekedési szimulációkra alkalmas precíziós tesztpálya létesül. A tervek szerint a meglévő Bosch Campust gyalogoshíd köti majd össze az újonnan épülő komplexummal.

Az építkezés kapcsán a Bosch két, összesen mintegy kétezer négyzetméteres ingatlant vásárol meg 21 millió forintért a kerülettől, valamint 118 millió forint településfejlesztési hozzájárulást fizet a telekrendezéssel összefüggő feladatok (épületek lebontása, törmelék elszállítása stb.) végrehajtására. A beruházó több közlekedési fejlesztést is vállal a környéken: a Gyömrői út és a Vasgyár utca kereszteződését jelzőlámpás csomóponttá alakítják át, a Sibrik Miklós úttól kiépítik a Vaspálya utca új, elhúzott nyomvonalát, valamint felújítják a Vaspálya utca meglévő szakaszait.


Az önkormányzattal kötött megállapodás részeként a Bosch öt éven keresztül évi 250 ezer eurós településfejlesztési hozzájárulást fizet Kőbányának. Ezen túl létrehozzák a Bosch Innovációs és Képzési Központot, amelyet a beruházó a saját költségén üzemeltet majd az önkormányzat által rendelkezésére bocsátott ingatlanban. Ez nemcsak egy minden korosztály számára látogatható, élmény- és tudásközpontú virtuális „játszóház” lesz, hanem kutatás-fejlesztési központ és képzési színtér is egyetemek, oktatási intézmények és startup cégek számára.

– A megállapodás országos viszonylatban is egyedülálló elemei az elkövetkező öt évben nagy hatással lesznek Kőbánya fejlődésére – jelentette ki a kerület polgármestere. D. Kovács Róbert Antal szerint a Robert Bosch Kft. és Kőbánya példaértékű együttműködése garanciát nyújthat arra, hogy a világcég jelentős beruházása a kerület modernizációjához is hozzájárul majd.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Tollaslabdában is jók az érdiek

    Tollaslabdában is jók az érdiek

    Az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a Pest megyei tillaslabda diákolimpia döntőjét 109 résztvevővel.

  • Pillantás a rácsok mögé

    Pillantás a rácsok mögé

    Az 5. BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) versenyfilmjeként mutatták be a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkészéről, Butsy Lajos atyáról készült dokumentumfilmet.

  • Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Az Omega együttes 2019-ben sem tétlenkedik, koncertturnéra indult Tűzvihar címmel, városunkba március 09.-én érkeznek. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockcsapat 1962óta hódít, ám először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.