2018. szeptember 22., szombat
Móric

Belföld

A kormány számos feltételt biztosít a jó közétkeztetéshez

A kormány évek óta számos feltételt biztosít a minőségi közétkeztetés biztosításához, az ehhez szükséges rendeletek megalkotásán túl pénzügyi forrásokkal is segíti az érintetteket – mondta az Emmi parlamenti államtitkárságának stratégiai helyettes államtitkára egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

Sölch Gellért felidézte, az egységes közétkeztetési rendelet 2015-ös bevezetése előtt szigetszerű kísérletek voltak az iskolai (óvodai) közétkeztetés megreformálására, a rendelet azonban kimondja azokat a minimumokat, amelyeket minden főzőkonyhának be kell tartania.


A rendelettel a cél az volt – emlékeztetett -, hogy a közétkeztetésre szánt ételek kevesebb só, cukor és zsír hozzáadásával készüljenek, emelkedjen a zöldség- és gyümölcsadag, megfelelő legyen a tej, tejtermékek aránya és több teljes kiőrlésű gabonából készült pékáru kerüljön a gyerek elé.

Az helyettes államtitkár kiemelte, a másik fontos feladat volt a pénzügyi feltételek biztosítása. Mint mondta, a kormány 2,5-szer több forrást biztosít közétkeztetésre, mint 2010-ben, és ma már 630 ezer gyermek részesülhet ingyenes vagy kedvezményes közétkeztetésben, szemben a nyolc évvel ezelőtti 257 ezerhez.


Sölch Gellért megemlítette, hogy a népegészségügyi termékadó bevezetése, az élelmiszerek transzzsírtartalmának csökkentését célzó rendelet, valamint a szintén a gyermekek egészségégét szolgáló mindennapi testnevelés bevezetése mellett a kormány évről évre biztosít forrást a konyhák felújítására. Erre idén kétmilliárd forint keretösszegben pályázhattak önkormányzatok – emelte ki.

A helyettes államtitkár szerint minőségi közétkeztetés csak az abban résztvevő összes szereplővel együtt érhető el, így a hatóság, a szülők, a pedagógusok és a szakmai szervezetek összefogására van szükség, hiszen – mint mondta – a gyermekek egészséges táplálkozása nem csak az iskolán belül fontos.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az iskolai közétkeztetés helyzetével foglalkozó konferenciáján bemutatták a legújabb iskolai menzakörképet.

A vizsgálat megállapításai szerint jelentősen csökkent az iskolai menzákon kínált ételek átlagos sótartalma; ez 2013-ban étrendenként 8,6 gramm volt, mára azonban 6,4 grammra változott.

A hozzáadott cukor mennyiségében is javult a helyzet, az esetek háromnegyedében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt szint alatt maradt ez az érték. Öt évvel ezelőtt az iskolák valamivel több mint felében kaptak a gyermekek naponta friss zöldséget, gyümölcsöt, de 2017-ben ez az arány már 82 százalékra nőtt.

Tavaly az iskolák csaknem háromnegyedében tudtak naponta biztosítani tejet vagy tejtermékeket: az Európai Unió Iskolatej-programjához 2013-ban még csak az iskolák 47 százaléka, 2017-ben azonban már 70 százaléka csatlakozott. Pozitív változás az is, hogy tavaly az iskolák több mint felében a gyerekek naponta kaptak teljes kiőrlésű lisztből készült ételt.

A közétkeztetők a rendelet előírásai alapján a vizsgált iskolák egyikében sem adtak az ízesített tejkészítményekhez utólag cukrot, illetve szénsavas vagy cukrozott üdítőt és szörpöt sem kínáltak.

A vizsgálat megállapította, hogy 2013-hoz képest jelentősen, csaknem a kétszeresére nőtt azoknak az általános iskoláknak az aránya, amelyekben igényelték a diétás étkeztetést. Ezt 2013-ban még csak minden harmadik intézményben, 2017-ben pedig már az iskolák 85 százalékában meg is tudták oldani.

A felmérés szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy az ebédre szánt idő nagyon kevés, a gyerekek sokszor kapkodva fogyasztják el az ételt, átlagosan 28 perc alatt kell végezniük az étkezéssel, azonban 2017-ben is volt olyan iskola, ahol 10 perc alatt kellett megebédelniük a gyerekeknek – derült ki a vizsgálatból.

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció (DK) a bevándorláspárti politika magyar élharcosaként a magyar parlamentben is folytatja a nyomásgyakorlást.

  • Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárt toló férfit péntek délután Siófokon, egy vasúti átjárónál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

  • Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    A magyarok nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak, hogy hazájuk ismét sikeres és büszke ország legyen, és küzdelmeiket nem tudták volna sikeresen megvívni, ha nincsenek barátaik, és nincsenek bajor barátaik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben a magyar főkonzulátus új épületének avató ünnepségén.