2018. december 15., szombat
Valér

Belföld

A magyarok elleni hangulatkeltés volt a kettős állampolgárság körüli botrány célja

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint mivel az ukrán törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, az e körül kialakult ügy célja a magyarok elleni hangulatkeltés volt.

Brenzovics Lászlót azzal összefüggésben kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy a múlt héten megjelent egy rejtett kamerával készült felvétel, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.


Azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és ukrán kollégája, Pavlo Klimkin New York-i tárgyalásán nem számít nagy előrelépésre. Szerinte az ügy, amelyet a kettős állampolgárság körül “kavartak”, ennek a tárgyalásnak a “tüzérségi előkészítése” volt, hogy hangulatot keltsenek Magyarország és a magyarok ellen.

Brenzovics László elmondta: a magyar állampolgárság felvétele Kárpátalján 2010 óta tart, erről az ukrán szerveknek is tudomásuk volt és van. Hangsúlyozta: “köztudott”, hogy az ukrán törvények “nem tiltják és nem szankcionálják a kettős állampolgárságot”.


Véleménye szerint kampányüzenet a videó kiszivárogtatása, a lakosság megosztására törekszenek vele, és ezzel is el lehet terelni az emberek figyelmét az ország valós problémáiról.

Vélhetően olyan ember készítette a videót, aki fölvette a magyar állampolgárságot, “gondolom, tudható, hogy ki ez a személy” – mondta a politikus.

Brenzovics László szerint a jogfosztottság határán vannak az ukrajnai magyarok, hiszen az oktatási törvény jelentős mértékben megfosztotta őket oktatási jogaiktól, és előkészületben van a nyelvtörvény, amelyet vélhetően el fognak fogadni, és az “igen jelentős visszalépést” jelent majd a nyelvi jogokban.

Sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzetközi szervezetek “nem kezelik kellő súllyal” az ukrajnai problémákat.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    Így provokál az áldozatnak hazudott romboló tüntető

    A 888.hu tette közzé azt a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a 444 által drámaian előadott, de eléggé gyenge lábakon álló rablómeséje, amely szerint az ártatlan forradalmár Mohácsi Márkot a rendőrök megbilincselték, bezárták, fojtogatták és ütlegelték, stb.

  • Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton is marad a borús idő, országszerte havazással

    Szombaton borult időre számíthatunk országszerte havazással, a keleti határnál néhol havas eső is lehet. Éjszaka nyugat felől felszakadozik a felhőzet, de a Dunától keletre borult marad az ég, egyre inkább keleten valószínű további havazás.