EUR: 314,46 Ft
CHF: 278,66 Ft
2019. március 22., péntek
Beáta, Izolda, Lea

Belföld

A mammográfia az egyetlen biztos módja a mellrák korai kimutatásának

A mammográfia az egyetlen biztos módja a mellrák korai kimutatásának, ezért nagyon fontos, hogy az érintett, 45-65 éves nők eljárjanak az éves szűrésekre – közölte az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vass László kiemelte, a szűrések eredményességét jól mutatja, hogy az utóbbi néhány évben 14 százalékkal emelkedett a korai stádiumú, 15 milliméter alatti daganatok észrevételének száma.


Az időben észrevett emlőrák pedig gyógyítható, így az már inkább hosszantartó, mint közvetlenül és súlyosan halálos betegség – tette hozzá.

Tudatta, a kötelező éves szűrésre járók számának országos átlaga ugyan meghaladta az ötven százalékot, de vannak olyan területek, ahol ez az arány csak 17 százalék.


Az egyesület elnöke hangsúlyozta, céljuk, hogy minél több ember figyelmét hívják fel az emlőrákszűrés fontosságára, valamint, hogy csökkentsék a mellráktól való félelmet.

Jó Marianna, az egyesület alelnöke arról beszélt, hogy a hagyományossá vált lánchídi sétát idén szeptember 30-án tartják “Minden nő számít!” szlogennel. A szűrések fontosságát hangsúlyozó akció előtt szabadtéri programokkal, egészségügyi vizsgálatokkal és felvilágosító beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, a programot pedig könnyűzenei koncerttel zárják – közölte.

Az alelnök felhívta a figyelmet, a mellrák nem megelőzhető betegség, Magyarországon pedig minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, ezért is fontos résztvenni a szűrésen.

Palugyai István, a Magyar Tudományos Újságírók örökös tiszteletbeli elnöke azt mondta, a hídséta előtt adják át a Körtvélyes Éva újságírói díjat, amelyet a januárban elhunyt újságíró emlékére alapítottak. A díj célja, hogy ébren tartsák a témát a médiában – fűzte hozzá.

Bánfi Ildikó, az egyesület egyik nagykövete azt hangsúlyozta, fontos, hogy a fiatalok ellenőrizzék magukat otthon, és gyanú esetén minél hamarabb forduljanak orvoshoz.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jogsértő lehet Márki-Zayék adóeltüntetése

    Jogsértő lehet Márki-Zayék adóeltüntetése

    Jogszabályba ütköző lehet, hogy Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester és felesége, Vincze Felícia cége, A Te Születésed Kft. 2016-2017-ben is jelentősen alacsonyabb adóalapot vallott be, mint amennyit a cég honlapján szereplő szüléslevezetések száma alapján kiszámlázhattak – nyilatkozta az Origónak a Századvég elemzője.

  • Győzött a Fidesz Brüsszelben

    Győzött a Fidesz Brüsszelben

    Felfüggesztését kérte a Fidesz a balra tolódó, erősen megosztott Európai Néppártban. A kizárásra játszó balliberális politikusok dupla kudarcot vallottak Brüsszelben, ahol soros György fia is megjelent.

  • Mentsük meg Dodót, a futóbajnokot!

    Mentsük meg Dodót, a futóbajnokot!

    Több mint három éve vár gazdira az Illatos úti ebtelepen Dodó, a legszebb korában lévő, staffordshire jellegű kankutya, aki gondozói szerint félreértett zseni, és egyben lelkes futóbajnok.