EUR: 322,40 Ft
CHF: 283,29 Ft
2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Belföld

A többség nem ért egyet a Soros–Sargentini-jelentés elfogadásával

A Sargentini-jelentésről értesülő magyarok többsége, 57 százaléka nem ér egyet annak elfogadásával – közölte a Századvég Alapítvány szerdán az MTI-vel.

Az alapítvány közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 32 százaléka inkább egyetért a jelentéssel, 11 százaléka pedig nem tudott dönteni, vagy nem válaszolt.


A jelentésről a magyarok 82 százaléka hallott – tették hozzá.

Kiemelték, egyedül a baloldaliak körében vannak többségben a jelentést támogatók: 61 százalék támogatja, harminc százalék ellenzi azt.


A magukat középre helyezők negyven, a jobboldaliak tíz százaléka támogatja a döntést, előbbi ötven, utóbbi 84 százaléka ellenzi azt – tudatták.

A kutatásból az is kiderült, a megkérdezettek 55 százaléka szerint a jelentés főleg a migrációs politikája miatt kritizálja Magyarországot, 39 százalék viszont úgy véli azért, mert baj van a demokráciával és az emberi jogokkal.

Emlékeztettek, szeptember 12-én az Európai Parlament elfogadta a Judith Sargentini által beterjesztett, Magyarországot elítélő jelentést. A döntés óta mind Európában, mind Magyarországon heves vita folyik a jelentésben megfogalmazott vádak jogosságáról és a szavazás jogi érvényességéről – írta az alapítvány.

A Századvég a szeptember 15. és 22. között végzett telefonos kérdőíves közvélemény-kutatás során ezer véletlenszerűen kiválasztottat kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb körülbelül 3,1 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – szögezik le.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriásit megy a hazai GDP

    Óriásit megy a hazai GDP

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) naptárhatással kiigazított adatai szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 5 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

  • Hazudni tanít migránsokat a sorosista NGO – Videó!

    Hazudni tanít migránsokat a sorosista NGO – Videó!

    Rejtett kamerás felvételen mesélte el egy kanadai dokumentumfilmesnek Ariel Ricker, az Olaszországban Soros pénzéből migránsokat simogató Advocates Abroad vezetője, hogyan tanítják meg hazudni és szerepet játszani az oda érkező migránsokat, akik az így szerzett tudással képesek átverni az EU határellenőrző rendszerét.

  • Staudt ügyében is nyomoz a NAV

    Staudt ügyében is nyomoz a NAV

    A Nemzeti- Adó és Vámhivatal az ügyészség utasítására már Magyarországon is nyomozást rendelt el abban az ügyben, melynek a feljelentés szerint Staudt Gábor az egyik elkövetője.