EUR: 321,20 Ft
CHF: 281,49 Ft
2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Külföld

Merkel alábecsülte a menekültek befogadásával járó veszélyeket

Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerint Angela Merkel német kancellár alábecsülte a menekültek befogadásával járó társadalmi konfliktusok veszélyét.

A Liga nevű olasz kormánypárt elnöke a Deutsche Welle (DW) német nemzetközi közszolgálati médiatársaságnak egy hétfőn ismertetett interjúban a németországi Chemnitzben erőszakba fordult tüntetésekről szólva felidézte a Kölnben és más német városokban 2015 szilveszterén jellemzően észak-afrikai férfiak által nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket, és kijelentette: Angela Merkel “alábecsülte a szociális konfliktusok kialakulásának kockázatát, amikor azt mondta, hogy van hely Németországban az ilyen emberek százezreinek”.


Ugyanakkor “az erőszak soha nem lehet megoldás”, mert “az erőszak csak újabb erőszakot szül, de a német kormány éveken keresztül alábecsülte ezt a problémát”.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű német ellenzéki párt “felemelkedése egyértelmű reakció erre, ez a válasz, amelyet sok elégedetlen német próbál adni” – mondta Matteo Salvini.


A magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral folytatott megbeszéléseire vonatkozó kérdésre elmondta: “megpróbálom minden oldalból a legjobbat kihozni”.

“Orbán Viktor az európai határok védelméről, a származási országokban nyújtandó védelemről és afrikai beruházásokról beszél”, és “ezzel egyetértek”. Angela Merkel pedig “elosztást javasol Európában”, amivel “már a közeli jövőben egyet tudok majd érteni”.

A legfontosabb az, hogy úgy kell segíteni a rászorulóknak, hogy ne kelljen elmenekülniük a hazájukból. “Ebből a szempontból nézve szerintem mindkettőnek, Németországnak és Magyarországnak is igaza van bizonyos területeken” – mondta az olasz belügyminiszter, aki a DW-nek a többi között arról is beszélt: az a célja, hogy egyáltalán ne érkezzenek menedékkérők Olaszországba hajóval Észak-Afrika felől.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Verekedés tört ki a Srí Lanka-i parlamentben

    Ismét egymásnak estek a képviselők Srí Lankán pénteken, miután a parlament újfent megvonta bizalmát az államfő által október végén sebtében kinevezett Mahinde Radzsapaksze miniszterelnöktől és kormányától az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány eredményeképpen.

  • Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Rekordáron cserélt gazdát David Hockney festménye

    Kortárs művész esetében aukciós rekordot jelentő 90,3 millió dollárért (25,5 milliárd forint) cserélt gazdát a britek egyik leghíresebb művészeként számon tartott David Hockney egy festménye a Christie’s aukciósház csütörtök esti licitjén New Yorkban.