2018. november 20., kedd
Jolán

Külföld

Az Egyesült Államok evakuálja bászrai konzulátusát

Az Irán által támogatott fegyveres csoportok támadásai miatt az Egyesült Államok evakuálja a dél-iraki Bászrában lévő konzulátusát – jelentette be pénteken Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Közleménye szerint több olyan incidens történt az elmúlt 24 órában is, amikor a milíciák “indirekt tüzet” adtak le a bászrai konzulátusra és a bagdadi nagykövetségre is. A tárcavezető arra figyelmeztette Teheránt, hogy Washington közvetlenül felelőssé fogja tenni, ha bármilyen baja esik az amerikaiaknak, illetve az Irakban vagy máshol lévő amerikai diplomáciai képviseleteknek, akár közvetlenül az iráni erők, akár a velük szövetséges milíciák miatt.


“Világossá tettem, Iránnak tisztában kell lennie azzal, hogy az Egyesült Államok azonnal és megfelelőképpen fog válaszolni bármifajta támadásra” – üzente Pompeo.

Az Egyesült Államok és Irán viszonya újra elmérgesedett azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök májusba egyoldalúan felmondta a 2015-ben megkötött hathatalmi megállapodást, amely alapján Irán lemondott azokról a kutatásokról, amelyek a nemzetközi közösség szerint atomfegyver kifejlesztésére irányultak. Szeptember elején az Egyesült Államok újra pénzügyi szankciókkal sújtotta Iránt, és novemberben újabb büntetőintézkedések bejelentése várható, amelyek a gazdasági válságban lévő Irán energiaiparát fogják sújtani.

Bászra városában az elmúlt hetekben erőszakos tüntetések voltak az alapvető szolgáltatások és munka hiánya miatt. A tiltakozók kormányzati épületeket gyújtottak fel, és az iráni konzulátus is égett. Legalább 15 ember halt meg, összecsapva a biztonsági erőkkel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Bécsben lobbizott az egyeteméért Soros

    Bécsben lobbizott az egyeteméért Soros

    Államfőket megillető külsőségek között találkozott vasárnap Soros Györggyel Sebastian Kurz osztrák kancellár, aki a Közép-Európai Egyetem Bécsbe költöztetéséről tárgyalt a milliárdos spekulánssal.

  • Újra kitört a Fuego

    Újra kitört a Fuego

    Ismét kitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guatemalában, a tűzhányó környékén lévő településekről nagyjából négyezer embert evakuáltak, s ezrek menekültek biztonságos helyre – közölte hétfőn a közép-amerikai ország katasztrófavédelmi hatósága és a Prensa Libre című helyi hírlap.

  • Eljátszotta az egyházközség pénzét a pap

    Eljátszotta az egyházközség pénzét a pap

    Százhúszezer eurót (csaknem 40 millió forintot) játszott el egyházközsége pénzéből internetes szerencsejátékokon egy katolikus pap Németországban – közölte a magdeburgi egyházmegye egyik szóvivője hétfőn.