2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb Nagykanizsa

Az ítészek dicsértek

Ahogy arról a Lokál Extra már beszámolt, az ifjú, mindössze 16 éves kanizsai Lendvai Kristóf augusztus végén különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén a Majdnem eltoltam című kisjátékfilmjéért, a múlt hétvégén pedig a XIV. Göcsej Filmszemle díszvendége volt Zalaegerszegen. Alkotása, amelyet a Hevesi Sándor Színház művészeinek közreműködésével forgatott, a megyeszékhelyen is nagy sikert aratott.

A díjkiosztó gálát követően levetítették a kisfilmet, amelyet a zsűritagok – Koltay Gábor filmrendező, Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Egyesületének elnöke, valamint Szaknyéri András, a hévízi Fontana Filmszínház vezetője – rendkívül pozitívan értékeltek. A forgatókönyvet, a rendezést, a színészi játékot, a helyszínválasztást, a képi világot, a vágást, a hangkeverést is részletesen elemezték és dicsérték.


A Majdnem eltoltam egyik jelenete. Az alkotás komoly társadalmi problémákat feszeget, sok humorral (Fotó: Majdnem eltoltam)

Összefoglalásuk szerint kategóriájában fődíjat nyert volna a filmszemlén, ha a 45 benevezett versenyfilm között szerepelt volna. Azt mondták, érdemes lenne nemzetközi diákfilmes versenyekre is jelentkezni, mert valószínűleg ott is megállná a helyét. Mint Lendvai Kristóftól megtudtuk, az ítészek nyitott kapukat döngettek, hiszen már elkészült a film angol feliratos verziója.

A Cinema Nagykanizsa szeptember 21. és 23. között moziünnepet tart, és ennek keretében szombaton és vasárnap 19 óra 30 perctől műsorra tűzi a kisjátékfilmet, így azok is láthatják, akik három héttel ezelőtt lemaradtak a premierről.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.