EUR: 323,28 Ft
CHF: 286,34 Ft
2018. szeptember 21., péntek
Máté, Mirella

Egyéb Nagykanizsa

Boldog iskola lett a BLG

Azt már a júniusi városi közgyűlésen sejteni lehetett, hogy a Batthyány Lajos Gimnáziumban készül valami. Nem is kellett sokat várni a bejelentésre: a nyári szünet után rögvest kiderült, hogy „boldog iskola” lett az intézmény, amit egy villámcsődülettel ünnepeltek meg.

Balogh László igazgató városi képviselőként azt mondta a közgyűlésen, hogy Nagykanizsa tagadhatatlanul iskolaváros, amelynek intézményeire eredményeik alapján mindenki büszke lehet.


– A minap találkoztam egy olyan pályázati lehetőséggel – fogalmazott akkor –, amelyhez jó pár óvodánkkal és iskolánkkal már kapcsolódunk, de nem az összessel, holott nem olyan bonyolult a dolog. A „Boldog iskola – Boldog óvoda” pályázat fővédnöke Bagdy Emőke professzor, ő biztosítja a hátteret, a szakmaiságot. Azt javaslom, lehetőség szerint Nagykanizsa minden iskolája és óvodája kapcsolódjon ehhez. Egy megyei jogú város van az országban, ahol ez már megvalósult, szerintem Nagykanizsa lehetne a második, jó esélyünk van rá.

A boldogságfaktort óraközi koncerttel erősítették a BLG-ben (Fotó: Gergely Szilárd)

A képviselő-igazgató nem a levegőbe beszélt, jó példával járt elöl: a BLG pályázott, szeptember elején pedig már el is indult a program az intézményben, méghozzá a nagyszünet idejére meghirdetett villámcsődülettel és az egyre népszerűbb kanizsai zenekar, a Seedback minikoncertjével. Azt egyelőre nem tudni, milyen eredményeket hoz a gimnáziumban a Boldog iskola program, de az biztos, hogy az egy négyzetméterre eső mosolyok száma azokban a percekben az iskola sportpályáján volt a legnagyobb az egész városban…

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.

  • Barkó Dalostalálkozó Kissikátorban

    Barkó Dalostalálkozó Kissikátorban

    A barkó népdal ünnepét  tartották szeptember 15-én Kissikátorban, a művelődési ház előtti téren felállított sátorban.  Az eseményre meghívást kapott Arló, Borsodszentgyörgy, Járdánháza  népdalköre, a Domaházi Hagyományőrző Egyesület és természetesen felléptek a házigazdák, a Kissikátori Harmonika-és Népdalkör.