2018. december 10., hétfő
Judit

Belföld

Cetlire írta áldozata nevét a soroksári gyilkos

Elfogása előtt egy papírlapra jegyezte fel áldozatának nevét és halálának időpontját R. Szilveszter, a soroksári kocogó nő feltételezett gyilkosa. Feljegyzéseit a rendőrök több más tárggyal – köztük egy naplóval és Kardosné Gyurik Krisztina mobiljával – együtt a sopronkőhidai börtönben foglalták le.

„Kardosné Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25.” – ez a feljegyzés szerepelt azon a papírlapon, amelyet a nyomozók a napokban foglaltak le a soroksári futó nő feltételezett gyilkosának személyes tárgyai közül a sopronkőhidai börtönben. R. Szilveszter személyes tárgyai két darab fémszekrényben lapultak, ezek azok a holmik, amelyeket elfogása előtt foglaltak le, és szabadulása után kapott volna vissza.
Az, hogy az áldozat teljes neve és a gyilkosság pontos időpontja is szerepelt a vonalas, tépett papírlapon, amely más papírokkal együtt egy kartondobozban lapult, nemcsak hátborzongató, de cáfolhatja is a gyanúsított eddigi állításait. Ő ugyanis azt mondta a zsaruknak, hogy a kérdéses időpontban csupán segíteni akart az áldozatnak, aki egy ismeretlennel dulakodott. Ha ez így lenne, miért tartotta fontosnak felírni magának Kardosné Gyurik Krisztina teljes nevét, és egyáltalán honnan tudta azt? Ezenkívül a fémszekrények egy sárga színű kockás füzetet és az abban lévő naptárat, valamint 29 kézzel teleírt papírlapot is rejtettek.
A fentieken túl három SIM-kártyát, öt micro-SD-kártyát és négy mobiltelefont (két Nokia, egy Sony és egy Samsung típusút) is találtak R. Szilveszter szekrényeiben. Elképzelhető, hogy ezek közül a Samsung Krisztináé volt, ugyanis az áldozat egy ehhez a típushoz való, karra erősíthető telefontokot viselt, amelyet a gyilkosa letépett róla. Információink szerint a telefontokon felfedezték a gyanúsított vérét. A hvg.hu szerint pedig a nő nyakán talált véres kötéldarabon és Krisztina testén több helyütt is olyan vér-, nyál-, illetve ondómaradványokat azonosítottak a nyomozók, amelyek megfeleltek a férfi genetikai profiljának.
A zsaruk egy összetekercselt, fehér színű nejlonmadzagra is rábukkantak. R. Szilveszter meggyanúsítása után a rendőrség azt közölte, hogy a férfinál találtak egy kötelet, amely akár a gyilkos fegyver is lehet, amellyel a szerencsétlen áldozatot megfojtották.
Ismert: Kardosné Gyurik Krisztina gyilkosát öt évvel az elkövetés után, szeptember elején azonosították, miután a DNS-e egyezést mutatott a helyszínen és az áldozaton talált nyomokkal. R. Szilvesztert nem sokkal a gyilkosság után betörés miatt tartóztatták le, azóta is börtönben ült.
További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek