2018. november 14., szerda
Aliz

Extra

Claudia Cardinale: A filmjeim révén sok életem lehetett

Szerencsésnek tartja magát, hogy eddigi pályafutása során 175 filmet forgathatott, ezek révén “sok élete” lehetett – mondta el Claudia Cardinale az MTI-nek csütörtökön. Az olasz filmcsillag a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására érkezett Budapestre, ahol Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjének csütörtök esti vetítésén is részt vesz.

Claudia Cardinale díszvendégként látogat a magyar és nemzetközi filmtörténet klasszikusait felvonultató fesztiválra, amely az olasz díva négy filmjét is műsorra tűzi: Cardinale első moziját, az 1958-as Gohát, illetve pályafutásának három legismertebb darabját: a 8?-t (Federico Fellini), A párducot (Luchino Visconti) és a Volt egyszer egy vadnyugatot (Sergio Leone).


Sergio Leone westernjét a Szent István téren ingyenesen láthatja a budapesti közönség, a felújított változat bemutatóján Claudia Cardinale személyesen is jelen lesz.

Claudia Cardinale az MTI-nek bevallotta: nehéz dolga lett volna, ha neki kell négy filmet kiválasztania, hiszen eddigi pályafutása során rengeteget forgatott, de A párduc, a 8? és A Volt egyszer egy Vadnyugat mind fontos és nagyszerű filmek, a Goha pedig az első filmes munkaként maradt emlékezetes számára.


Az akkor még Tunéziában élő Claudia Cardinale a Goha forgatása idején mindössze 16 éves volt és egy arab lányt alakított Omar Sharif oldalán. “Ma is hihetetlen visszagondolni erre. Akkor még nem is akartam színésznő lenni, de végül meggyőztek” – emlékezett.

Legfontosabb munkáinak az olasz filmcsillag A párducot és a Volt egyszer egy Vadnyugatot tartja.

“Nagyon különböző alkotók voltak: Visconti rendkívül precízen, komolyan dolgozott, Sergio Leonénál viszont nagyon spontán volt minden, nem ragaszkodott a forgatókönyvhöz” – mondta el Claudia Cardinale, aki külön kiemelte, hogy Ennio Morricone zenéje milyen fontos inspirációt jelentett neki a Volt egyszer egy Vadnyugathoz.

“Ma is ebből a filmből ismernek a legjobban, bárhová is megyek” – jegyezte meg.

Egykor Olaszország nevezetes volt filmcsillagairól: Sophia Loren, Gina Lollobrigida, majd Claudia Cardinale a nemzetközi film igazi díváinak számítottak, ma ellenben nincs hozzájuk mérhető ismertségű olasz színész. Claudia Cardinale azonban hangsúlyozta, hogy mindez egyáltalán nem a színészek, sokkal inkább az olasz filmfinanszírozási rendszer hibája, ma ugyanis nagyon nehéz fiatal színészként elindulni, míg Franciaországban, ahol 37 éve él, sokkal jobban működik a filmtámogatási rendszer.

Ugyanez igaz a fiatal olasz rendezőkre – fűzte hozzá Claudia Cardinale: az amerikaiak, például Martin Scorsese vagy Woody Allen gyakran elmondják a színésznőnek, hogy mennyi inspirációt merítettek az olasz filmből, a mai financiális akadályok azonban megnehezítik a fiatal alkotók pályakezdését.

Claudia Cardinale hangsúlyozta: szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen sok filmet forgathatott, de máig nem hagyta abba a munkát, bár – mint ahogy egész karrierje során -, megválogatja, milyen felkérésre mond igent.

Claudia Cardinale a csütörtök esti vetítés sajtótájékoztatóján kedvenc férfi színész partnerei közül újságírói kérdésre Alain Delont, Jean-Paul Belmondót és Marcello Mastroiannit emelte ki, akikkel ráadásul egyaránt négy-négy filmet forgatott. Mint hozzátette, kedvenc rendezőt még nehezebben tudna választani, hiszen annyi nagysággal dolgozhatott együtt Oroszországtól Anglián át Amazóniáig.

Claudia Cardinale elmondta: az UNESCO nagykövetként is fontosnak tartja a női és gyermekjogok védelmét, de ugyanígy a homoszexuálisok jogainak védelmét is szorgalmazza. A mozi ebben is fontos szerepet tud játszani – hangsúlyozta az olasz filmcsillag.

Ráduly György, a fesztivált szervező Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója közölte: vasárnapig 60 hazai és nemzetközi filmklasszikussal találkozhat a mustra közönsége, közülük a Filmarchívum által frissen felújított 16 filmmel.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Filmarchívum a Magyar Nemzeti Filmalap részeként működik már két éve és feladatai közé tartozik a nemzeti filmvagyon megőrzése, restaurálása és terjesztése.

Havas Ágnes kiemelte a filmmaraton külföldi sztárvendégeit: “film aranykorának egyik legnagyobb dívája” Claudia Cardinale mellett Klaus Maria Brandauer és Jean-Marc Barr is Budapestre érkezik.

Kapcsolódó Cikkek