2018. november 17., szombat
Gergő, Hortenzia

Egyéb Békéscsaba

Egészségutca és Mozgásfesztivál

Szeptember 15-én délután tartotta meg Egészségutca és Mozgásfesztivál elnevezésű programját a Békéscsaba Városi Nagycsaládosok Egyesülete. Az érdeklődők számos sportágat kipróbálhattak, egészségi állapotukról tájékozódhattak, egészséges ételeket kóstolhattak.

A program megfogalmazott célja az egészségmegőrzéssel és betegségmegelőzéssel kapcsolatos tanácsadás, szűrések, mérések végzése. A szervezők a rendezvényen keresztül évről évre bemutatják a lakosságnak a Békéscsabán tevékenykedő, egészséggel, mozgással foglalkozó egyesületeket, szolgáltatókat, szervezeteket. Tavaly például a Gasztrofesztivál keretében az étkezés került a középpontba.


A család volt idén is a középpontban, olyan sportegyesületek vonultak fel, amelyekhez bármikor, kezdőként is lehet csatlakozni, amelyek inkább a tömegsporttal foglalkoznak a versenyeztetés helyett és tartanak olyan órákat, melyek beilleszthetők a család napirendjébe. Úgy látják, a családok az őszi időszakban, az iskolakezdés után sokszor bajban vannak, milyen plusz sportágat válasszanak a gyereknek, ezt a döntést szeretnék megkönnyíteni – mondta el Hős Zsuzsanna, az egyesület elnöke.

Egész nap nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek és a fiatalok bevonására. Ezúttal is felépült a Manófalva, volt Manópiac, ugrálóvár, kézműves-foglalkozás. Ha jól érzik magukat a gyerekek, a szülők is jobban oda tudnak figyelni a tanácsadásra, jobban szét tudnak nézni – vallja Szatmáriné Priskin Anita programfelelős.

Az Egészségutcát idén már ötödik alkalommal szervezték meg, és jövőre is biztosan sor kerül még egy rendezvényre. Eddig is a család segítése, az ötletadás, az egészséges életmód népszerűsítése volt a fő cél. Legközelebb Életmódfesztivál lesz az Egészségutcában, amely összefogja az eddigi tematikák legnépszerűbb elemeit.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.