2018. december 10., hétfő
Judit

Életmód

Egyre tudatosabban készülnek a fiatalok a nyugdíjas évekre

Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tízen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből.

Pénteki közleményük szerint az 1997 után születettek, vagyis a Z generáció 44 százaléka gondolja azt, hogy többnyire csak nehézségekkel fog szembenézni nyugdíjasként, míg az idősebb nemzedék, az Y generációhoz tartozók 56 százaléka számít küzdelmes időskorra. 61 százalékuk le is mondott a gondtalan öregségről, a fiatalabb nemzedéknek viszont csupán 47 százaléka számol azzal, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog. Mindkét korosztályban kevesen terveznek időskori munkavégzést kedvtelésből: a pályájuk elején állók 15,6 százaléka, a pályaválasztás előtt álló vagy még tanuló fiatalok 21,2 százaléka gondolkodik ebben.


Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szomorú jelenségnek nevezte, hogy a fiatalok jelentős része élethosszig tartó munkára számít. Üdvözölte viszont, hogy a felmérés alapján a fiatalok felismerték a pénzügyi tervezés jelentőségét és belátják, hogy idejében meg kell alapozniuk a nyugdíjas éveiket – olvasható a közleményben.

Hozzátették, hogy OTP Nyugdíjpénztár Nyugdíj Mentor Program című kampány keretében nyugdíjasok készítik föl a huszonéveseket a várható kihívásokra, hogy minél több fiatal ismerje föl az anyagi felkészülés jelentőségét, ezzel is megkönnyítve az öregkort.

Kapcsolódó Cikkek

  • Hámlasztással a téli hideg ellen

    Hámlasztással a téli hideg ellen

    Télen arcbőrünk sokkal nagyobb törődés igényel az év többi évszakához képest az időjárás viszontagságai miatt. A bőr elhanyagolása száraz, kipirosodó, mi több viszkető, égő érzést kelthet az arcunkon, ezért fontos, hogy mindig használjuk az ilyenkor szükséges kozmetikumokat és megfelelő mennyiségű vitamint vigyünk be a szervezetünkbe.

  • 10 ok, amiért Madridot télen is látni kell

    10 ok, amiért Madridot télen is látni kell

    Ki mondta, hogy Madridot csak a melegebb hónapokban érdemes célba venni? A spanyol főváros egész évben tökéletes helyszín a kikapcsolódásra: pazar módon elegyíti történelem és természet szépségeit, nem beszélve a különleges gasztronómiáról.