EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Belföld

Elpusztult a fővárosi állatkertben szülelett tapírborjú

Elpusztult a fővárosi állatkertben szeptember elején született tapírborjú – tette közzé honlapján az intézmény kedden.

A tájékoztatás szerint a boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, valamint súlyos fokú májelfajulást állapított meg a szeptember 2-án született kistapírnál.


Az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt és az emlőket is megtalálta, így a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai nagyon bizakodóak voltak. A tapírborjú azonban a hétvégére láthatóan gyengülni kezdett, végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk és mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet – olvasható a honlapon.

“Mint kiderült, a kistapír olyan egészségi problémákkal született, amelyet az anyai gondoskodás és sajnos az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de a bejelentéssel meg akartuk várni a boncolási, illetve a laboreredményeket” – közölte a budapesti állatkert.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást

    A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus koalíció (DK) a bevándorláspárti politika magyar élharcosaként a magyar parlamentben is folytatja a nyomásgyakorlást.

  • Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy férfit Siófokon

    Vonat gázolt halálra egy segédmotoros kerékpárt toló férfit péntek délután Siófokon, egy vasúti átjárónál – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

  • Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    Szijjártó: Magyarország bajor barátainak is köszönheti sikerét

    A magyarok nagyon sokat dolgoztak és imádkoztak, hogy hazájuk ismét sikeres és büszke ország legyen, és küzdelmeiket nem tudták volna sikeresen megvívni, ha nincsenek barátaik, és nincsenek bajor barátaik – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben a magyar főkonzulátus új épületének avató ünnepségén.