2019. szeptember 17., kedd
Zsófia

Külföld

Elrendelték a késelő afgán menedékkérő kényszergyógykezelését

Elrendelték a német hatóságok szombaton annak az afgán menedékkérőnek a kényszergyógykezelését, aki előző nap három embert késelt meg Ravensburgban.

A rendőrség közölte, hogy a gyanúsított a szakértői vizsgálatok szerint súlyos pszichiátriai rendellenességben szenved, korábban emiatt már többször szorult gyógykezelésre. Cselekménye hátterében pedig egy munkatársával kialakult vitája húzódhat meg.


Legfrissebb értesülések szerint a 21 éves férfit gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolják. Az előzetes elmekórtani vizsgálatok viszont azt állapították meg, hogy nem volt beszámítható állapotban, illetve ez a képessége jelentősen korlátozott lehetett a bűncselekmény elkövetésének idején.

Az afgán férfi pénteken három embert – két szíriai menedékkérőt és egy 52 éves német férfit – késelt meg, de egyikük állapota sem életveszélyes. A támadót Daniel Rapp ravensburgi polgármester ártalmatlanította, aki éppen a bűntény helyszínének közelében járt.


A hatóságok az első vizsgálatok alapján kizárták, hogy terrorcselekmény történt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Trump: Úgy tűnik, hogy Irán áll a szaúdi támadás hátterében

    Trump: Úgy tűnik, hogy Irán áll a szaúdi támadás hátterében

    “Úgy tűnik”, hogy Irán áll a szaúdi olajmezők elleni támadás hátterében, de biztosan még nem állítanám” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában, ahol a bahreini trónörökös társaságában nyilatkozott az újságíróknak.

  • Csúcsra törnek

    Csúcsra törnek

    Lengyel Ferenc a és Varga Csaba hegymászó is elérte az alaptábort Nepálban, előbbi a Manaszlu, utóbbi a Dhaulagiri csúcsát szeretné megmászni.