EUR: 332,75 Ft
CHF: 303,39 Ft
2019. szeptember 19., csütörtök
Vilhelmina

Egyéb VIII.kerület

Felújították a kapitányság épületét

A józsefvárosi önkormányzat az elmúlt években sok pénzt költött a rendőrség támogatására, mivel kiemelt feladatnak tekinti a közbiztonság folyamatos javítását. Most a rendőrkapitányság épületének felújításával járult hozzá a rendőrök munkakörülményeinek javításához.

– A kerület vezetése elkötelezett Józsefváros rendjének és biztonságának növelése, illetve a rendőrség megerősítése mellett – nyilatkozta Sára Botond, Józsefváros polgármestere. – Immár kellemesebb munkakörülmények között végezhetik feladatukat a józsefvárosi rendőrkapitányság dolgozói.


 

Sára Botond polgármester szerimt a józsefvárosiak biztonsága elsődleges kérdés

Sára Botond hozzáfűzte: Józsefváros vezetése elkötelezett a kerület rendjének és biztonságának növelése mellett, ennek érdekében – mint emlékeztetett – 2010 óta több mint ötmilliárd forintot fordított közbiztonsági célokra, többek között a térfigyelő kamerarendszer bővítésére és fejlesztésére, a polgárőrség újjászervezésére, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkájának támogatására.

Emellett nemcsak az eszközök, hanem az állomány tekintetében is megerősödött a kerületi rendőrség, amit az önkormányzat is igyekezett több formában elősegíteni: ilyen intézkedés volt például a rendőrház építése, a túlórapénzek támogatása vagy a munkakörülmények javítása, amilyen a mostani beruházás volt.

– A józsefvárosiak biztonsága elsődleges kérdés, ezért az önkormányzat, ahogy korábban, úgy a jövőben is mindent megtesz e cél elősegítése érdekében. A kerületben szolgálatot teljesítő rendőröket a magunk eszközeivel és lehetőségeinkhez mérten az eddigiekhez hasonlóan igyekszünk megbecsülni – közölte a polgármester.

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné vértesszőlősi képviselőként Tatabánya ellen szavazott

    Szücsné Posztovics Ilona, a DK és a többi ellenzéki párt polgármesterjelöltje vértesszőlősi önkormányzati képviselőként arra szavazott, hogy Vértesszőlős a Tatai járáshoz tartozzon, ne Tatabányához – ismertette sajtótájékoztató keretében Salló Győző.