2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb Hódmezővásárhely

Gondozatlanok, elhanyagoltak az önkormányzat erdői

Sajtótájékoztatót tartott Benkő Zsolt települési képviselő a maroslelei út mellett, a volt Szentkirályi iskolánál. A területen egy vadkerítéssel körbevett, önkormányzati tulajdonú erdő terül el, mintegy 25,5 hektáron. A fákat 2014-ben ültették, a projekt EU-s támogatásból valósult meg, majd a Start Munkaprogram keretében dolgoztak a közmunkások azért, hogy az erdő 2070-80-ra vágható állapotba kerüljön, ezzel segítve a felnövő generációk jövőjét.

Jelenleg a négyévnyi gondoskodásból semmi sem látszik a területen. Ahogy az a képeken is látszik, a gaz ellepi a facsemetéket. Benkő Zsolt elmondta, hogy mind az eszköz, mind az ember meglenne az önkormányzatnak ahhoz, hogy karbantartsa a területet, azonban eddig nem került sor erre.


Ilyen állapotban van jelenleg az önkormányzati erdő

– Az elmúlt közel 10 évben önkormányzatunk rengeteg pénzt és energiát áldozott arra, hogy maradandó értéket hozzon létre. Ez több mint 50 hektárnyi erdős területet jelent a város külterületén. Az elmúlt két évben további fákat ültettek, így összességében több mint 150 ezer fa jelenleg az önkormányzati erdővagyon – tájékoztatott Benkő. Hozzátette: nem mehet el szó nélkül a polgármester célja mellett, miszerint 1000 fát ültetnének el Vásárhely belterületén, miközben a külterületen elültetett területek gondozásával sem foglalkoznak.

Benkő Zsolt önkormányzati képviselő felhívta a figyelmet: várható, hogy megint a volt városvezetést fogja hibáztatni a polgármester ahelyett, hogy lépéseket tenne az erdők gondozása érdekében.

– A már meglévő önkormányzati erdőterületek ápolására kellene fordítani a figyelmet, és a város tulajdonában lévő erdők ápolására kellene fordítani az energiáit a polgármesternek, hogy ne vesszen kárba ez a hatalmas érték – fogalmazott az önkormányzati képviselő.


Benkő felhívta a figyelmet: várható, hogy megint a volt városvezetést fogja hibáztatni a polgármester ahelyett, hogy lépéseket tenne az erdők gondozása érdekében.

– Nincs illúzióm, úgy gondolom, hogy Márki-Zay Péter ezekkel a fákkal a jövőben sem fog foglalkozni, és a valós polgármesteri munka helyett valami pótlólagos tevékenységet végez, ami nem viszi előrébb a közösségeinket – mondta Benkő Zsolt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.