2018. november 16., péntek
Ödön

Egyéb Sopron

Ha unod a banánt!

Vidéken egyedül Sopronban tartják meg a 14. Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, amely szeptember 8-ig vár mindenkit. Az érdeklődők fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmekkel ismerkedhetnek meg a nagyvilágból.

Sopronban évek óta nagy az érdeklődés a rövidfilmek iránt
Fotó: Busho Sopron


Dán rövidfilmmel kezdődött és egy ausztrál alkotással zárul a 14. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál versenyprogramja, amelyet szeptember első hetében vetítenek ismét Sopronban, a Búgócsiga Akusztik Gardenben. Az ismét kissé felfrissített öttagú előzsűri döntése nyomán végül 64 rövidfilm került a versenyprogramba: ebből 43 fikciós, 16 animációs, valamint 5 kísérleti film. A fesztivál négy nap alatt, egyórás blokkokba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a 24 ország részvételével összeállított programot idei egyetlen vidéki helyszínén. Mind a 15 blokkban láthatnak magyar alkotást is a filmbarátok
Az Európai Fesztivál Szövetség által díjazott BuSho teljes versenyprogramja idén már ötödik alkalommal lesz látható a városban a Final Cat filmklub programjaként. A soproni szervezők nevében Csóka Miklós, a MozgóKépMás Egyesület alelnöke elmondta, a magyar alkotások között több visszatérő versenyző is akad, és felbukkan majd az Oscar-díjas Deák Kristóf is legújabb rövidfilmjével. Sőt, olyan rövidfilmesek is bejutottak a versenybe, akik korábban már díjazottak voltak a fesztiválon, ilyen például Tóth Barnabás. Az ő neve sem ismeretlen a helyi közönség előtt, tavaly közönségtalálkozón látták vendégül a soproni filmklubban.
– Szombatig naponta 17.30-tól kezdődnek a vetítések a Búgócsigában, amelyre a belépés idén is díjtalan – tette hozzá Csóka Miklós. Pénteken 21.30-tól a zsámbéki fiatalokból álló Aurevoir koncertje, míg másnap Dj. SL zenéje szórakoztatja a vetítés után kikapcsolódni vágyókat.


Vidéken egyedüli helyszínként Sopronban lesz rövidfilmfesztivál
Fotó: Busho Sopron

Fotó: Busho Sopron

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.