2018. szeptember 20., csütörtök
Friderika

Extra

Hamvai: Mióta lefogytam, nem kell küzdeni a lányokért

Több mint 50 kilót fogyott az elmúlt években Hamvai P.G., volt, hogy  148 kilót mutatott alatta a mérleg. A lemezlovas élete teljesen megváltozott, már csak az fáj neki, hogy manapság a lányokért egy kicsit sem kell megküzdeni.

1995 óta a lemezjátszók mögött, 2005 óta rádiós műsorvezetőként is látjuk, halljuk Hamvai P.G.-t, azaz Hamvai Péter Lórándot, aki most a TV2 műsorában, a MasterChef VIP-ben mutatja meg főzőtudományát. Hamvaira talán sokan rá sem ismernek, mert az utóbbi években több mint 50 kilót fogyott. A 42 éves DJ először óriási akarattal, majd műtéttel szabadult meg a fölösleges kilóktól.


– Most fogytam le harmadszorra, kétszer magamtól. Első alkalommal elég volt, hogy a fehér lisztet és a kristálycukrot megvontam magamtól. Második alkalommal 148 kilóról 118 kilóra sikerült fogynom, ezúttal azonban sokkal lassabban ment, pedig rengeteget sportoltam is – kezdte a Lokálnak Hamvai, aki harmadik alkalommal már a jövő miatt izgult, ugyanis akkori párjával gyereket szerettek volna.

– Négy évvel ezelőtt határoztam el magam harmadszor, akkor 138 kiló voltam. Az életem nagy szerelmével szerettünk volna babát, és úgy éreztem, hogy már csak az ő érdekükben is le kell fogynom, mert különben hamar meg fogok halni. Akkor hiába tettem meg mindent, egy hónap alatt iszonyatos szenvedéssel egyetlen kilót sikerült leadnom. Ezután határoztam el, hogy felkeresem dr. Mohos Elemért Veszprémben, aki végül gyomorbypasszal megműtött. Fél év alatt 50 kilótól szabadultam meg az emésztésátalakító operációnak köszönhetően. Lényegében egyötöde lesz a gyomorméreted és fele a felszívódási szakasz, azaz sokkal kevesebbet tudsz enni, és ebből a szervezeted még kevesebbet tud elraktározni, mint előtte. Az egész életem megváltozott, de az akkori párommal nem maradtunk együtt – tette hozzá a DJ, akinek nemcsak a teste alakult át, hanem a személyisége is.


– Százötven kilósan is imádtam az életemet, a legszebb nőkkel jártam, de össze sem lehet hasonlítani a mostanival. Régen sem volt problémám a csajozással, de egy feladat volt, meg kellett szerezni a nőt, mert nyilván nem voltam olyan csábos kövéren, így kellett a duma. Most meg odamész és nincs feladat, nincs az, hogy megszerezted. Pedig nekem lételemem a küzdés. Abban nőttem fel, hogy nekem sokkal jobbnak kell lennem másoknál, mert szegény és kövér vagyok. Talán ezért lehet az, hogy a mai napig ha kajáról vagy ruháról van szó, egyszerűen nem mondok nemet. De mégsem cserélném el a múltamat senkivel – mondta mosolyogva Hamvai, aki többek között Kulcsár Edinával, Pásztor Annával, Csomor Csillával küzd meg a héten a továbbjutásért a MasterChef VIP-ban.

Hamvai fotó: Cser Dani

Hamvai fotó: Cser Dani

Kapcsolódó Cikkek