2018. november 13., kedd
Szilvia

Belföld

Hangfelvétel: A Jobbik vezetői a saját tagjaikat is átverik

A Jobbik vezetése hónapokkal ezelőtt is tisztában volt azzal, hogy brutális ütemben csökken a tagságuk, de ezt felső döntésre még a tagság elől is eltitkolták, illetve ennek ellenkezőjét állították a megmaradt párttagoknak – írja a Figyelő.

A lap birtokába jutott hangfelvételen Farkas Gergely a Jobbik országgyűlési képviselője és Z. Kárpát Dániel a párt alelnöke, országgyűlési képviselője arra próbál megoldást találni, hogyan kezeljék a Toroczkai László és Dúró Dóra miatt kialakult helyzetet és az ezzel járó kilépési hullámot.


Farkas azt javasolja, próbálják úgy hitelteleníteni Toroczkaiékat, hogy íratnak egy cikket, amelyben kifejtik, nem politikai irányvonalbeli különbség miatt, hanem személyes ambíciói miatt alapította meg Toroczkai a Mi Hazánk Mozgalmat. Farkas kiemeli, hogy a párton végigsöprő kilépési hullámot – amit a Jobbik folyamatosan tagad – azzal lehetne ellensúlyozni, hogy olyan ismert embereket szólaltatnak meg, akik most akarnak belépni a pártba. Z. Kárpát Dániel erre azt javasolja, hogy rúgjanak ki valakit, majd léptessék be újra.

A teljes beszélgetést hallgassa meg, de a Figyelő oldalán is talál még érdekes híreket, információkat az ügy kapcsán.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek