EUR: 323,94 Ft
CHF: 287,64 Ft
2018. szeptember 22., szombat
Móric

Sport

Húsz évet is letagadhatna a világ legöregebbb vívója

Boros Péter, a világ legöregebb aktív vívója a minap ünnepelte 85. születésnapját. Természetesen a páston, illetve mellette, hiszen az OSC Semmelweis utcai vívótermében köszöntötték sporttársai, tanítványai és barátai az örökifjú pengeforgatót.

A legvisszafogottabb vélemények szerint is minimum tíz évet letagadhat, de a páston, sisakban és tőrrel vagy párbajtőrrel a kezében csak hatvannak néz ki. Igaz, a hozzá képest taknyosnak számító hatvanasak, hetvenesek azért keményen megizzasztják, de egyelőre remekül állja a sarat veterán mezőnyben.


– A vívás kitűnően karbantartja az ember testét, lelkét, ráadásul a páston az állandó készenlét a szellemre is frissítő hatással van – mondja ki a szentenciát Boros Péter, a Magyar Vívószövetség Veterán Bizottságának elnöke. – Igaz, szerencsésnek mondhatom magam, semmim nem fáj, nincs okom panaszra, de ez valószínűleg a szüleimtől örökölt géneknek köszönhető. kis híján hetven éve mentem le először az akkor még Budapesti Lokomotív néven futó BVSC vívótermébe, és a hetvenes évek közepétől egy röpke tíz éves periódust leszámítva – a gyereknevelés gondjai elszólítottak – szinte állandóan vívtam, 1985 óta jóformán hetente kétszer-háromszor pástra lépek. Azaz csak egyszer vívok, mert edzői képesítésem is lévén iskolát is adok a tanítványoknak.

S nem csupán az edzéseken jeleskedik a nyugdíjas mérnökember, rendszeres résztevője a különböző veterán versenyeknek. Elvégre a tisztség kötelez. Néhány hete Balatonbogláron lépett pástra, az újjáélesztett Balaton-bajnokságon. S talán még eredményeinél is büszkébb arra, hogy egyre népszerűbb a veterán vívás, tavaly, a maribori világbajnokságon mintegy harminc ország több, mint ezer versenyzője fogott fegyvert.


S hogy ne  legyen minden ilyen rózsaszínű, elpanaszolja, hogy az OSC Semmelweis utcai vívóterme komoly gondokkal küszködik, a korábban még bezárással is fenyegetett, 118 éves vívóterem bérleti díját nehéz előteremteni. Nem is olyan régen, még az a veszély is fenyegette a termet, hogy végleg lehúzza a rolót.  Nem éppen olcsó mulatság a vívás, a drága felszerelést, az utazást, mind, mind maguk fizetik.

De úgy látszik, az örökfjaknak minden pénzt megérnek a kiadós csörték.

 

Veszélyben a vívóterem jövője?

Pap Jenő egykori világbajnok párbajtőröző, az OSC szakosztályvezetője homloka a magas, mintegy 360 ezer forintos bérleti díj miatt ráncos. Szerinte, az önkormányzattal vagy esetleg az orvosi egyetemmel közös klub jelentene hosszú távú megoldást. Ha létrejönne valamilyen megoldás, talán a mai tíz, tizenöt éves gyerekek is kitartanának a vívás mellett, akár nyugdíjasként is.

Kapcsolódó Cikkek