2019. október 18., péntek
Lukács

Belföld

Jövőre félmilliárd forinttal támogatják a roma szakkollégiumi hálózatot

Az idei 140 millió forintról jövőre 550 millió forintra emelkedik a roma szakkollégiumi hálózat költségvetési támogatása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton Tatán a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitó konferenciáján.

Fülöp Attila hozzátette, a felzárkózás intézményrendszerének stabil alapokra helyezéséért 2019-ben 2,5 milliárd forintos értékben először kap a magyar költségvetésből támogatást a tanodahálózat, mely a szakkollégiumok előszobájának tekinthető.


Az államtitkár szólt arról is, hogy minden évben egyre több a roma szakkollégisták száma, 2018-ban 325 hallgató kezdte meg tanulmányait. A statisztikák szerint a szakkollégiumok segítségével diplomát szerzők kilencven százaléka stabil állásban dolgozik.

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitó konferenciáját idén a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezte, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hanns Seidel Alapítvány budapesti irodája, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és az országban lévő 11 roma szakkollégium támogatásával és részvételével.


A kétnapos rendezvényen csoportos beszélgetéseken vitatják meg a tanulás értékét a roma családokban, a hit szerepét a roma közösségszervezésben és közösségfejlesztésben, a hagyományok és a szokások jelenlétét a roma fiataloknál, valamint a romák média-szerepvállalásának hatását az előítéletek változására.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor: Továbbra is érvényes a fővárosi egyezség

    Orbán Viktor: Továbbra is érvényes a fővárosi egyezség

    A miniszterelnök ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretne látni, mint az előző kilenc évben. Orbán Viktor a Hír TV-nek a kihelyezett Fidesz-frakcióülés helyszínén adott nyilatkozatában azt is elmondta, hogy változatlanul érvényben tartja azokat a megállapodásokat, amelyeket az elmúlt időszakban Tarlós István leköszönő főpolgármesterrel kötött.

  • A Liget Projektről is hazudott Karácsony

    A Liget Projektről is hazudott Karácsony

    Bár a programjában Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester azt ígérte, hogy leállítja a Liget Projektet, ezt az ígéretét kénytelen volt módosítani arra, hogy a Városligetben nem kaphat új épület építési engedélyt.