EUR: 321,88 Ft
CHF: 282,10 Ft
2018. november 16., péntek
Ödön

Egyéb Dunaújváros

Jövőre már nem ugyanitt

Mintegy hatmilliárd forintból újul meg a Dunaújvárosi Sportcsarnok. A beruházás várhatóan a jövő év elején kezdődik, ami a DKKA kézilabdacsapatának mérkőzéseit is érinti: emiatt György László együttesének más helyszínen kell majd lejátszania a bajnoki találkozókat. A 2018-as mérkőzéseiket természetesen még a megszokott környezetben vívja a csapat, a „helyettes” sportcsarnok kérdése pedig egyelőre egyeztetés alatt van.

Szintén a Kohászhoz kapcsolódó hír, hogy megkezdődött a 2018–2019-es szezon bérleteinek értékesítése: ezeket a csapat irodájában reggel kilenc és délután egy óra között, vagy a szeptember 8-án, a Siófok elleni találkozó napján, délután három és öt óra között vásárolhatják meg a drukkerek.

2019-ben megkezdődhet a Sportcsarnok felújítása

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.