2018. szeptember 19., szerda
Vilhelmina

Belföld

Jövőre több mint 600 milliárdot költenek oktatásra

Jövőre 606 milliárd forinttal többet költenek oktatásra, ez majdnem annyi, mint amennyit az összes magyarországi cég befizet társasági nyereségadóként a költségvetésbe – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közlése szerint az oktatásra szánt források jelentős hányada a béreket fedezi.


Az államtitkár kitért arra, hogy jelenleg zajlik egy 125 milliárd forintos iskolafejlesztési program: több mint 80 milliárd az állami iskolákat, a fennmaradó összeg az egyházi és alapítványi iskolákat érinti. A fejlesztéseknek köszönhetően minden ötödik diák iskolai környezete megújul – mutatott rá.

Rétvári Bence beszámolt a költségvetési forrásból megvalósuló torna-, tanterem és uszodafejlesztésekről is, az első ütemben 22 milliárdot, a másodikban 16 milliárdot fordítanak erre a célra.


Az államtitkár hangsúlyozta: a köznevelés digitális fejlesztése során a múlt tanévben 50 ezer laptopot osztottak ki hazai és uniós forrásból. Emellett 24 ezer táblagépet, 5 ezer projektort, 3 ezer interaktív táblát és 14 ezer asztali számítógépet is eljuttattak az iskolákba, összesen 33 milliárd forint értékben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek