2018. november 15., csütörtök
Albert, Lipót

Egyéb Dunaújváros

Karbantartás a hengerművekben

Az ISD Dunaferr Zrt. gyártóműveiben a nagyjavítások „csúcsszezonja” hagyományosan a július–augusztus, amikor rövid időre leáll a termelés, hogy elvégezhessék a szükséges karbantartási munkálatokat

A Meleghengerműben idén elsőként a léptetőgerendás kemence nagyjavítását végezték el a szakemberek. Az I-es tolókemencét teljes körű karbantartásnak vetették alá. A vízszintes és függőleges előnyújtónál a szokásos munkálatokat végezték el, a függőleges állványnál az egyik motort újrakábelezték, és mindkét függőleges motor új csapágykenő rendszert kapott. A coil-box felújítása is megtörtént. A végvágó ollón nyolc év után dobcserét kellett végrehajtani. A hengersoron pörgőbetéteket cseréltek az 1, 2, 4 és 6-os állványokban, valamint az 1-es állványban a résállító kapszulák cseréjére is sor került. Az I-es csévélőt gyakorlatilag teljesen felújították. Lezajlott néhány kisebb beruházás is: ezek közül a legnagyobb volumenű az 5-ös villamos alállomás megszakítóinak cseréje volt, megtörtént a 84–71-es daru teljes villamos és gépészeti felújítása, történtek fejlesztések a vízszintes és a készsori hidraulika-rendszerekben, és bizonyos szakaszokon sor került darusíncserékre is.


A Hideghengerműben a tekercsátadónál rutin karbantartási feladatokat hajtottak végre, beruházás nem történt. Gépészeti területen a tömítések, csúszófelületek, csapágyazások, hidraulikus berendezések ellenőrzésén volt a hangsúly. Villamos oldalról elsősorban a kábelezések és ki-, illetve bemeneti modulok ellenőrzése zajlott, továbbá ilyenkor van mód a szükséges programfrissítések, programátalakítások végrehajtására is. Nagyon fontos a berendezések portalanítása is, mert bár a központi hardveregységek klimatizált helyiségben vannak telepítve, a perifériás berendezéseknek sokat árthat a porterhelés. A savregenerálón a saját létszám mellett külső szakcégek is bekapcsolódtak a munkavégzésbe, a pácolón a szokásos gépészeti karbantartási feladatokat végezték el a gyártómű saját szakemberei. Az 1700-as dresszírozóberendezésen a karbantartási feladatok mellett végrehajtottak egy régóta várt beruházást is: megérkezett Ausztriából a felcsévélő berendezés új csévélődobja, ennek a beépítése és beüzemelése is megtörtént a nagyjavítás ideje alatt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.