2019. szeptember 21., szombat
Máté, Mirella

Egyéb Székesfehérvár

Kosárlabda: új bajnokság, régi remények

E hét végén bekapcsolódnak a bajnoki pontvadászatba a férfi kosárlabdázók is. Az Alba Fehérvár legénysége szinte minden esztendőben dobogóesélyesként várja az első labdafeldobást, amiben benne van a dobogó legfelső fokának az elérése is. Simon Balázzsal, a csapat ügyvezetőjével beszélgettünk. A nyáron a vezetők megtették, amit meg kellett tenni, megvették, akit meg kellett venni.

– Korai erről bármit mondani, hiszen az öt amerikaiból négyen szeptember elején jöttek meg. Az első benyomásaink pozitívak, jó szellemű srácok érkeztek, de gondjuk volt az átállással, az új környezet megismerésével. Bízom benne, hogy a szeptember 28-i rajtra, a Pécs elleni hazai mérkőzés kezdetére már itthon érzik magukat, a csapat is összeáll és nagyon jó szezont kezdünk – jelentette ki.


Branislav Dzunic mesternek minden időkérésnél van, lesz mondanivalója a játékosainak Fotó: SeSo

– Mi más is lehetett a nyár elején az elvárás magunkkal szemben, hogy megtaláljuk a lehető legjobbakat ahhoz a büdzséhez, ami a rendelkezésünkre állt. Dzunic mester jó játékosokat választott, minden más a bajnoki mérkőzéseken derül ki. Fontos, hogy elkerüljön bennünket a sérülések hulláma!

Örök kérdés, hogy elegendő idő állt-e a rendelkezésre ahhoz, hogy csapatot lehessen építeni. Ami lehet akár egy év is, de most egy hónapig volt együtt a teljes keret ehhez.


– Minden csapatnak ennyi ideje volt. A világon alig van olyan együttes, amely a felkészülés végére teljesen összeáll. Idén is döntőt akarunk játszani, és szeretnénk megnyerni azt. Hisszük, hogy a bajnokság második felére eljutunk arra a pontra, ami jelzi, hogy a célunkat elérhetjük.

A csapat három vasat tart a tűzben: a bajnokság, a kupa vasát és a nemzetközi mezőnyben való helytállásét.

– A Magyar Kupa csak egy hét a bajnokság félidejénél. Szeretnénk azt is megnyerni, de sok függ attól, hol áll a csapat a tabellán, amikor megtartják a sorsolást. A legfontosabb, hogy a nemzetközi kupában az első selejtezőt sikeresen vegyük, igaz, előtte már játszunk bajnokit. Kérdés, ki lesz az ellenfelünk, de ott is szeretnénk addig jutni, mint tavaly, amikor két csoportkörön is túlléptünk és a legjobb 16 között volt a végállomás. Nagy bravúr lenne, hiszen nagyon erős mezőny lesz a FIBA Európa Kupában! A bajnoki céljainkról már beszéltünk, tehát sok szép feladat vár ránk. És persze a szurkolóinkra, akiknek a segítségére ebben a bajnoki évben is számítunk!

Kapcsolódó Cikkek

  • Jól halad a sétány építése

    Jól halad a sétány építése

    Heteken belül elkészül az Újhegyi sétány harmadik szakaszának felújítása. A 2016-ban átadott első, majd a 2019 tavaszán elkészült második ütemet követően az önkormányzat immár teljes hosszában újjávarázsolja a kerület legnagyobb lakótelepének főutcáját.

  • Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Ziomara Morrison az Aluinvent DVTK új játékosa

    Az Aluinvent DVTK centere, Chanel Mokango néhány nappal ezelőtt edzés közben súlyos térdsérülést szenvedett. A kongói játékos felépülése hosszabb időt vesz igénybe, ezért a pótlásáról azonnal gondoskodni kellett.