2018. november 13., kedd
Szilvia

Sport

Kovács Bálint: bérelt motorral a dobogóért

A H-Moto Team 17 éves tehetsége Assenben folytatja az IDM Suzuki Cup 2018-as sorozatát, ahol olyan
eredményt szeretne elérni, amivel megmaradna az esélye a minél jobb összetettbeli helyezésre.

A H-Moto Team ifjú tehetsége ezúttal a gyorsasági motorversenyzés szentélyében, Assenben, az IDM Suzuki Cup
sorozatának következő állomásán áll rajthoz, ahol abban bízik, hogy ezúttal bérelt motoron ülve is képes lesz
olyan eredmény elérésére, amivel megmarad az esélye a sorozat összetettjében a második helyre. Csapattársa,
Györfi Alen eközben remekelt az Alpok Adria Sorozat spielbergi hétvégéjén, és már csak hat pont a hátránya a
bajnoki címért folytatott küzdelemben.


Szerencsére nem volt sok ideje bánkódnia azon Kovács Bálintnak, hogy az IDM Suzuki Cup sorozatának, lausitzringi állomásának egyik futamát sem tudta befejezni, így pont nélkül maradt, amivel összetettben is visszaesett a harmadik helyre. Ám ami még ennél is nagyobb baj, hogy a H-Moto Team 17 éves tehetsége bukásakor annyira megsérült a Suzukija, hogy az elmúlt pár nap alatt nem lehetett versenyképes állapotba hozni. Ám a csapata és Bálint sem szerette volna, ha kihagyja az asseni fordulót, így sikerült a szervezőktől bérelni egy versenymotort, amellyel a hétvégén ismét a pályára gurulhat a fiatal tehetség. Bálint továbbra is harcban áll a sorozat összetett második helyéért, sőt, matematikailag akár még a bajnoki címet is megszerezheti, ami 2018-ban már a második lenne a számára, hiszen hazai környezetben már megszerezte pályafutása első felnőtt bajnoki címét az ezresek között.

– A múltkori balszerencsém után nagyon várom már a hétvégi futamot. Szerencsémre már versenyeztem Assenben, igaz, egy RC 390-es KTM-mel, de a pálya nyomvonalát ismerem. Ez alapján hasonló lesz a feladatom, mint Lausitzringen, azaz itt is megtalálni az ideális íveket az ezressel. Sajnos nem sikerült a saját motoromat
versenyképes állapotba hozni, mert a megrendelt alkatrészek nem érkeztek meg, így a szervezőktől kellett egy
Suzukit bérelni, hogy rajthoz tudjak állni. Ez nem könnyíti meg a helyzetemet, de éppen ezért fejben sokkal
erősebbnek kell lennem, mint a múltkor, és nem hibázva a maximumot kell kihoznom magamból. Tudom, hogy ez
nem lesz könnyű, ráadásul a bérmotort a szabadedzések alatt nagyon gyorsan kell rám állítani, hogy minél
hamarabb a feladataimra tudjak koncentrálni” – mondta Kovács Bálint.
Az elmúlt hétvégén folytatta szereplését Györfi Alen az Alpok-Adria Sorozatban, ahol a Superstock 600-as
kategóriában a rossz kezdést követően – az időmérőn hatalmasat bukott –, előbb dobogóra állhatott, majd
megnyerte a vasárnapi futamot Spielbergben, és ezzel a H-Moto Team versenyzőjének hat pontra csökkent a
hátránya az utolsó versenyhétvége előtt.


– A hétvége nagyon jól sikerült, hiszen 40 pontos hátrányban érkeztem meg Spielbergbe, és vasárnap ebből
mindössze hat pont maradt. A beállítások megvoltak, ragyogóan működött a Yamaha, így amíg a szombati viadalon a vetélytársam bukását követően egy biztonsági versenyzéssel lettem harmadik, addig vasárnap fölényes győzelmet
arattam, míg riválisom csak ötödikként zárt. Most már az utolsó fordulóra koncentrálok, hiszen most már reális
esélyem van arra, hogy megszerezzem a bajnoki címet – jelentette ki Györfi Alen.

Kapcsolódó Cikkek

  • Marco Rossi: Hat pont megszerzése a cél

    Marco Rossi: Hat pont megszerzése a cél

    A magyar labdarúgó-válogatott számára hat pont megszerzése a cél utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzésén – hangsúlyozta Marco Rossi szövetségi kapitány Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatójá.

  • Higuaín elnézést kért piros lapjáért

    Higuaín elnézést kért piros lapjáért

    Gonzalo Higuaín elnézést kért klubjától, az AC Milantól, a csapat szurkolóitól és edzőjétől, Gennaro Gattusótól, valamint a meccs bírójától, amiért vasárnap este kiállíttatta magát a Juventus elleni, 2-0-ás vereséggel zárult rangadó hajrájában az olasz labdarúgó Serie A 12.