2019. október 13., vasárnap
Kálmán, Ede

Külföld

Közel kétszáz pénteki járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair

Közel kétszáz pénteki járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt – jelentette be a vállalat kedden.

A társaság 190 európai járatát törölte a sztrájk miatt, pénteki járatainak körülbelül 8 százalékát.


A kiadott közlemény szerint minden utast emailben vagy SMS-ben tájékoztattak, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől “az indokolatlan zavarok” miatt.

“A Ryanair jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon” – közölte a vállalat, szükségtelennek minősítve a péntekre tervezett akciót.


A 24 órás sztrájkot meghirdető szakszervezetek arról számoltak be, hogy havonta megismétlik az akciót egészen addig, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

A Ryanairnél legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Gyász! Meghalt Sara Danius

    Gyász! Meghalt Sara Danius

    Meghalt 57 éves korában Sara Danius, az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémia első női titkára – közölte a család a svéd TT hírügynökséggel.

  • Borzalom! Gázrobbanás egy étteremben, sok halott

    Borzalom! Gázrobbanás egy étteremben, sok halott

    Egy étkezdében bekövetkezett gázrobbanás következtében hatan meghaltak, kilencen megsérültek a kelet-kínai Csiangszu tartományban vasárnap – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva.

  • Szörnyű! Már ennyi halottja van a Hagibis tájfunnak

    Szörnyű! Már ennyi halottja van a Hagibis tájfunnak

    Tizenkilencre emelkedett Japánban a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma, több mint 140-en sérültek meg, és tizenkettő fölött van az eltűntek száma is – közölték japán hatósági források vasárnap.