2018. november 19., hétfő
Erzsébet

Egyéb XXI.kerület

Közös istentisztelettel kezdtek az arénában

 

A Csepeli Baptista Gyülekezet és a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet közös tanévnyitó istentiszteleti ünnepet tartott a Csepeli Szurkolói Arénában szeptember 9-én. Az érdeklődők együtt imádkoztak, énekeltek, hallgatták az igehirdetést.

A két baptista gyülekezet kilépett egy olyan helyszínre, amely nem a megszokott Isten házában, hanem új területen, az arénában szólította meg a híveket.


– Szerettünk volna kimozdulni az imaházak falai közül, és együtt imádkozni a gyermekekért, a pedagógusokért, a szülőkért – fogalmazott Sinkovicz Sándor. A baptista lelkipásztor a családokkal közös ünnepen hangsúlyozta, az iskolák és óvodák nem fogják pótolni, amit mi nem csináltunk meg otthon szülőként.

Ezután Paróczi Zsolt, a Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet lelkipásztora megköszönte a csepeli önkormányzat támogatását, hogy új istentiszteleti helyszínt biztosított számukra. Tájékoztatásában szólt arról, hogy országosan 51 saját fenntartású oktatási intézményük van, ahol több mint ezer gyermek tanul.


Az óvodás és iskolás csoportok be is mutatkozhattak a színpadon. A csepeli Majd Megnövök Baptista Óvoda gyermekei és az ócsai Hajnalcsillag Baptista Óvoda bárkacsoportosai énekeltek, verseltek, majd a Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai táncos produkciót mutattak be.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Rossz a menetrend!

    Rossz a menetrend!

    Egy rejtettkamerás felvétel szerint az ütemezés miatt késnek a városban közlekedő buszok.

  • Márton-napi vigadalom

    Márton-napi vigadalom

    Szekszárdon november 10-én és 11-én szervezték meg a Márton-napi rendezvényt, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a város.

  • Még tizennégy fellépő

    Még tizennégy fellépő

    Újabb három külföldi és tizenegy magyar zenekar fellépését jelentette be a Rockmaraton szervező csapata.