EUR: 328,10 Ft
CHF: 297,47 Ft
2019. október 24., csütörtök
Salamon

Sport

Lebontják a téli olimpia létesítményeit

Egyre valószínűbb, hogy lebontják a phjongcshangi téli olimpia helyszíneinek nagy részét, mivel túl költséges a fenntartásuk. Hét hónappal az ötkarikás játékok befejezése után a létesítmények – sípályák, stadionok, csarnokok – többnyire üresen állnak, vagy már erősen leromlott állapotban vannak, és bár az olimpiát megelőzően számos tanulmány készült arról, hogy ezeket hogyan lehet majd hasznosítani, ebből egyelőre szinte semmi nem valósult meg.

– Őszintén szólva nem látom, hogy lenne más lehetőség – mondta az esetleges bontásról Szang Ho Joon, a Koreai Gazdasági Kutatóintézet munkatársa. Hozzátette, a fenntartási költségeket – évente mintegy 5,3 millió dollárt – valakinek, azaz a koreai vagy a regionális kormányzatnak ki kell fizetnie, de erre egyikük sem hajlandó. A korábbi rendezők története nem túl biztató, nagyon kevesen tudtak akár csak turisztikai látványosságot is csinálni a helyszínekből.


A Koreai Köztársaság mintegy 13 milliárd dollárt költött az olimpiára, illetve annak előkészületeire: ebből 110 milliót fordítottak a központi stadionra, amelyet azóta már lebontottak.

 (MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa-liga – Bátor Fradi kell Moszkvában

    Európa-liga – Bátor Fradi kell Moszkvában

    A moszkvai Európa-liga-meccsen nem lesz elég az Újpest elleni soványka produkció. A Ferencváros egykori játékosa, ifjabb Szergej Kuznyecov szerint a CSZKA fiatalokból áll, de ha a Fradi nem ijed meg, lehet keresnivalója ellene.

  • Ott kell lennünk az Eb-n!

    Ott kell lennünk az Eb-n!

    Amikor kiderült, hogy a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzését is az új Puskás Ferenc Stadionban rendezik, a Magyar Labdarúgó-szövetségben kiadták az utasítást: ott kell lenni a kontinensviadalon.

  • Rafael Nadal megnősült

    Rafael Nadal megnősült

    Rafael Nadal tizennégy évnyi együttjárás és -élés után összeházasodott kedvesével Francisca Perellóval.